Hírek
2017. Május 28. 00:00, vasárnap | Helyi
Versenyképes vállalkozókat képez a kamara

Az országban elsőként a Komárom-Esztergom Megyei Kereskedelmi és Iparkamara kezdte meg a vállalkozók digitális továbbképzését az internetes marketing területén. - ismertette a tanfolyam második előadásán kedden a kamara elnöke. A képzés résztvevőit
Dr. Szerencsés László elmondta, korábban a kamara Esztergomban, Komáromban és Tatabányán szervezett két-két előadást a Vállalkozz Digitálisan programsorozat keretében. A mostani kezdeményezéssel a korábbi előadássorozat egyik legnagyobb érdeklődést kiváltó témájában nyújtanak elmélyültebb ismereteket a jelentkezőknek.
Popovics György, a megyei közgyűlés elnöke is üdvözölte a részvevőket, és köszönetet mondott a szervezőknek, mivel a kamara kötelező feladatain túl is dolgozik azért, hogy a kis és középvállalkozások javítsák informatikai képességeiket, ezzel növeljék versenyképességüket. A közgyűlés elnöke hozzátette, a mai vállakozási környezetben internetes jelenlét nélkül szinte már nem is beszélhetünk felelős cégmenedzselésről.
Mészárosné Borbás Orsolya, a Mimézis Kft online marketing szakértője a résztvevőkkel megismerteti az internetes reklám mindenki számára elérhető, költségtakarékos megoldásait, a Google és a Facebook lehetőségeit. Mindazok számára hasznos a program, akik már rendelkeznek saját weboldallal, vagy rövidesen tervezik, de a benne rejlő lehetőségeket eddig nem tudták kiaknázni.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Július 01. 07:00, kedd | Helyi
SOK VOLT A ROVÁSÁN
Engedély nélkül, a tulajdonos tudtán kívül más autójával hajtott egy férfi Esztergomban, aki ellen rablás miatt körözés volt érvényben.
2025. Június 04. 10:07, szerda | Helyi
ORSZÁGOS HATÁRRENDÉSZETI ÖSSZESÍTŐ
Az elmúlt nap eseményei számokban . A szolgálatot teljesítő rendőrök 2025. június 03-án 0 óra és 24 óra közötti időszakban összesen 35 határsértőt tartóztattak fel.
2025. Augusztus 02. 08:59, szombat | Sport
Magyar Nagydíj - Norris a leggyorsabb a második szabadedzésen is
Az első gyakorláshoz hasonlóan a második szabadedzésen is Lando Norris, a McLaren brit versenyzője volt a leggyorsabb a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj pénteki napján.