Hírek
2011. Június 27. 03:31, hétfő |
Helyi önkormányzati
Forrás: www.tatabanya.hu
Városi közgyűlések a Megyeházán
A napokban elkezdődik a tatabányai Fő tér és környékének felújítása. A rekonstrukció része a Polgármesteri Hivatal tanácstermének újraépítése is. Ezért a következő egy évben a Megyeháza ad otthont a városi közgyűléseknek.
A városközpont-rehabilitációhoz a testület megszavazta a pótlólagos források biztosítását, melyre az előre nem látható infláció miatt volt szükség. Schmidt Csaba hangsúlyozta, a tárgyalásos eljárás eredményes volt a Gazdaságfejlesztő Szervezet részéről, jelentősen tudták csökkenteni a kivitelezés forrásigényét.
A költségvetési rendelet módosítása kapcsán a polgármester megjegyezte, az elmúlt időszakban jelentősen tudtak javítani az egyensúlyon, a céltartalékkal együtt. Hozzátette, természetesen továbbra is azon dolgoznak, hogy takarékos gazdálkodás mellett növeljék a város bevételeit.
A korábban kibocsátott kötvények újrafinanszírozásával nagyságrendileg 20-30 millió forintot takaríthatna meg a város, a módosítás elfogadásával a képviselők hozzájárultak az ehhez szükséges tárgyalási folyamat megindításához is.
Dr. Kancz Csaba alpolgármester a közgyűlésen elmondta, nőtt az óvodáskorú gyermekek száma a városban, ezért szükségessé vált a csoportbővítés. Az új csoportnak a Sárberki Óvoda ad majd otthont.
A képviselők módosították a pénzbeli és természetbeni szociális ellátások helyi szabályairól szóló rendeletet is. Bereznai Csaba alpolgármester kiemelte, az utóbbi időben egyre gyakrabban fordult elő az, hogy ideiglenes lakcímet létesítettek a más városban lakók, hogy igénybe tudják venni a tatabányai önkormányzat támogatását. Ezután csak azok igényelhetik a gyógyszerekre és orvosi eszközökre vonatkozó támogatást, akik tatabányai állandó lakcímmel rendelkeznek.
A közgyűlés még márciusban határozott a biogáz üzem létrehozásáról szóló KEOP pályázat benyújtásáról. A tervezett biogáz üzem a Dubnik-völgyi hulladéklerakó közelében, a szabályozási tervben kijelölt helyen valósulhat meg. Az önkormányzat mostani döntése értelmében biztosította ezt a területet, így akár néhány hónapon belül elbírálhatják a pályázatot.
A testület tagjai a Váci Mihály Általános Iskola vezetőjének Kenézné Benyeczkó Ilonát választották meg, a Városi Könyvtár élére pedig Gyüszi Lászlót nevezték ki.
A Fő térre tervezett Árpád szobrot a közgyűlés döntésének megfelelően Győrfi Sándor karcagi szobrászművész készítheti el.
Az ülés kiemelt témája volt még a fűtéskorszerűsítési program, valamint a kerékpáros úthálózat fejlesztése is. Ezekről a témákról, hasonlóan a stadion névadójához, a későbbiekben részletesebben beszámolunk.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 30. 15:00, csütörtök | Külföld
Ukrajnai háború - Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
2026. Április 30. 15:00, csütörtök | Bulvár
Sziget - Újra lesz mínusz egyedik és nulladik nap
Mások mellett Skrillex, a Bring Me The Horizon, a Florence + The Machine, Zara Larsson és Lewis Capaldi is fellép az idei Sziget fesztiválon.
2026. Április 30. 13:00, csütörtök | Életmód
Sűrítik a hajójáratokat Fonyód és Badacsony között a hosszú hétvégén
A májusi első, hosszú hétvégén sűrűbben közlekednek a menetrend szerint járó hajók Fonyód és Badacsony között - közölte a Balatoni Hajózási (BAHART) Zrt. a honlapján.
2026. Április 30. 12:00, csütörtök | Sport
Bajnokok Ligája - Luis Enrique: nem láttam még ilyen ritmusú mérkőzést
Nemcsak a futballszurkolókat, hanem a főszereplőket is ámulatba ejtette kedden a címvédő Paris Saint-Germain és a Bayern München Bajnokok Ligája-elődöntős összecsapása, amelyen a házigazda párizsiak 5-4-re nyertek.
