Városlista
2024. május 10, péntek - Ármin

Hírek

2014. Augusztus 31. 05:00, vasárnap | Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség

Újra tanulnak a közmunkások - télen beiskolázzák az érintettek egy részét

Újra tanulnak a közmunkások - télen beiskolázzák az érintettek egy részét

A tavalyi százezer fős beiskolázás után idén a tervek szerint újabb harmincezer közfoglalkoztatott ülhet iskolapadba – tudta meg a Magyar Nemzet. A képzést uniós forrásból finanszírozzák, az erre a célra felhasználható keretből még hatmilliárd forint áll rendelkezésre. Pillanatnyilag 8000-en tanulnak, és további 3500 ember kapcsolódhat be hamarosan. Eddig 115 ezer közfoglalkoztatott szerzett bizonyítványt.

A tavalyi után idén télen újabb nagy volumenű képzési program kezdődik a közfoglalkoztatottak számára. Az új képzettség megszerzése jelentősen növeli majd a hátrányos helyzetű emberek esélyeit a nyílt munkaerőpiacon való elhelyezkedésre, emellett attól sem kell tartani, hogy a nyári- őszi idénymunkák elvégzése után télen tömegesen maradnak majd jövedelem nélkül a korábban közfoglalkoztatottként dolgozók.

A lap érdeklődésére a Belügyminisztérium közölte: a meglévő keretösszegből 2014. december 1. és 2015. március 31. között mintegy 30 ezer ember tanulhat. A közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó képzési programokhoz a Támop 2.1.6 Újra tanulok projekt nyújt forrást, amelyből mintegy hatmilliárd forint még megvan. A projekt célja az is, hogy minél több alacsonyan képzett, elavult szakképzettségű, hátrányos munkaerő-piaci helyzetű személyt vonjanak be. A résztvevőknek lehetőségük lesz befejezni az általános iskolát, pótolni a hiányzó kompetenciáikat, illetve szakmát tanulni. A közfoglalkoztatottak alapfokú végzettséget szerezhetnek, alapkompetencia-fejlesztésen vehetnek részt, valamint OKJ-s vagy betanítóképzéseket is elvégezhetnek. A Belügyminisztérium közölte, jelenleg is zajlanak képzések, természetesen a télinél lényegesen kisebb létszámban. Pillanatnyilag 8205 közfoglalkoztatott jár iskolába, ám a lehetőségek bővítését tervezik, hiszen az országos közfoglalkoztatási programok keretében a munkavégzéshez kapcsolódóan biztosítani kell a foglalkoztatást elősegítő képzés lehetőségét is. Éppen most zajlik a programok elindítása, amelyeknek köszönhetően további 3500 ember ülhet iskolapadba.

A szaktárca rámutatott: az Újra tanulok program finanszírozásával eddig több mint 115 ezer ember fejezte be sikeresen a programot, és a résztvevőknek csupán öt százaléka, 6726 fő morzsolódott le.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 09. 13:28, csütörtök | Belföld

Gulyás Gergely: Magyarország érdeke, hogy minél több kínai beruházás érkezzen

Magyarország érdeke, hogy minél több kínai beruházás érkezzen az országba - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón, Budapesten.

2024. Május 09. 09:39, csütörtök | Belföld

Orbán Viktor fogadta az állami látogatásra Magyarországra érkező kínai államfőt

Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren fogadta Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát

2024. Május 08. 15:10, szerda | Belföld

Szijjártó Péter: a Jaguar kulcsszerepet szán a budapesti fejlesztőközpontjának

A Jaguar kulcsszerepet szán a budapesti fejlesztőközpontjának a következő évek globális fejlesztési stratégiájában - írta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán.

2024. Május 08. 10:19, szerda | Belföld

Szijjártó Péter: egyre több magyar vállalat lép be a kínai piacra

Egyre több magyar vállalat lép be a kínai piacra, egyre több magyar vállalat kereskedik kínai partnerekkel, nő a turisztikai forgalom és egyre több hallgatót fogadnak kölcsönösen egyetemeink