Hírek
2011. November 04. 07:13, péntek |
Külföld
Forrás: MTI
Tűz ütött ki a komphajón

Tűz ütött ki a Vörös-tengeren közlekedő egyik komphajón nem sokkal azután, hogy elindult csütörtökön a jordániai Akaba kikötőjéből az egyiptomi Nuveibába. A fedélzeten 1230 személy utazott.
A jordániai polgári védelem szóvivője a francia hírügynökségnek elmondta, hogy az egyetlen áldozat a lángok elől menekülve a vízbe ugrott, és megfulladt. Faríd Saraa hozzátette: a többi utast mentőcsónakokra menekítették, közülük senkinek sem esett baja. A jármű súlyosan megrongálódott.
Az AFP egy későbbi jelentésében már nem tesz említést halottról. A kompot üzemeltető Arab Bridge Maritime vállalat vezetője is úgy nyilatkozott a Petra jordániai állami hírügynökségnek, hogy nincs halálos áldozata a balesetnek. Az egyiptomi közlekedési minisztérium egyik tisztségviselője elmondta, hogy a tűz a komp alsó, a gépkocsiknak helyet adó szintjén ütött ki, de a kiváltó okot egyelőre nem tudják.
Az egyiptomi külügyminisztérium közölte, hogy a jármű 17 tengeri mérföldre volt Akabától, amikor a lángok felcsaptak. Egy egyiptomi tisztségviselő elmondta: a hajóról kimenekített utasokat a legközelebbi jordániai kikötővárosba, Durrába szállították, hogy ott várják meg az értük küldött másik kompot.
MTI
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 02. 08:55, szombat | Külföld
Donald Trump atomtengeralattjárókat vezényelt új pozícióba Dimitrij Medvegyev napokban tett kijelentésére reagálva
Donald Trump amerikai elnök atommeghajtású tengeralattjárókat vezényelt új pozícióba pénteken, reagálásként Dimitrij Medvegyev napokban tett kijelentésére.
2025. Július 31. 07:49, csütörtök | Külföld
Hszi Csin-ping: Kína gazdasága továbbra is komoly kihívásokkal néz szembe
Kína gazdasága továbbra is komoly kockázatokkal és kihívásokkal néz szembe - figyelmeztetett Hszi Csin-ping kínai államfő a Kínai Kommunista Párt legfelső döntéshozó testületének szerdai ülésén Pekingben.
2025. Július 30. 07:33, szerda | Külföld
Fegyveres támadás történt egy New York-i felhőkarcolóban, többen meghaltak
Két biztonsági őr és két irodai alkalmazott halt meg a New York-i felhőkarcolóban hétfő este történt fegyveres támadásban – derül ki az erőszakos cselekménnyel kapcsolatban kedden nyilvánosságra hozott részletekből.
2025. Július 29. 07:45, kedd | Külföld
Parajd - Bevezették a Korond-patak vizét a bánya fölött megépített csőrendszerbe
Bevezették hétfő hajnalban az elárasztott parajdi sóbánya fölött folyó Korond-patak vizét az ebből a célból épített csőrendszerbe, és ezzel végéhez közelednek a bányánál zajló sürgősségi munkálatok