Hírek
2015. Február 17. 10:08, kedd | Helyi sport
Tar Sándor a 2015 évi Énekes István emlékverseny bajnoka

A 2015. évi Énekes István emlékversenyen 34 egyesület 90 versenyzője indult
Az ifjúsági korcsoportnak ez az év első válogató versenye, ami hozzájárul a válogatott keret kialakításához. A 4 napos verseny kemény csatákat hozott a feltörekvő fiatalok részére, akik a fiatalabb korcsoportból jöttek fel ebbe a korcsoportba. A mezőny egyik legsűrűbb súlycsoportjában indult a tatabányai Tar Sándor, ahol 16 induló állt a rajthoz a bajnoki cím megszerzéséért. Sándor a döntőig menetelve, minden mérkőzését - bizonyítva klasszisát - TKO-val nyerte. A Madárfészek akadémia versenyzőjét is nagy fölénnyel és biztosan gyözte le Sándor, ezzel is bizonyítva kimagasló,tehetségét és felkészültségét. Ennek eredményeként a TSC versenyzője vehette át a dobogó tetején a bajnoknak járó trófeát. Ezzel a teljesítményével biztosította a helyét a válogatott keretben.
A TSC másik versenyzője Szabó Bence 49 kg-ban indult, aki az elődöntőbe jutásért a későbbi bajnokkal került szembe, így végül az előkelő 5. helyen végzett. Rózsa András vezetőedző elégedett volt a versenyzők teljesítményével.
Az 59. Nemzetközi Bocskai István emlékversenyen 18 ország 140 versenyzője indult, így akár egy „kis világbajnokságnak” is minősülhetett volna a verseny. A színvonal nagyon jó volt, méltó volt a névadóhoz. A mérkőzéseken a magyar elit vett részt, így közöttük Czifrik János képviselhette a Tatabányai SC színeit. A nyolc közé jutásért egy lengyel ellenféllel küzdött meg, ahol az ellenfél kezét emelték a magasba, azonban a TSC versenyzője ezzel is egy rangos nemzetközi versenyen szerezhetett rutint. Felkészítő edzője Kardos József. Bíróként pedig Babai Sándor képviselte Tatabánya színeit.
A Zábrábban megrendezésre kerülő Magyar – Horvát válogatott csapattalálkozón a két tatabányai nemzetközi AIBA bíró Babai Sándor és Csokor Zoltán képviselte városunk színeit. A magyar csapat 10:8-ra legyőzte a horvát csapatot.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 03. 08:57, vasárnap | Sport
Magyar Nagydíj - Meglepetésre Leclerc-é az első rajtkocka
Meglepetésre Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője szerezte meg az első rajtkockát a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat az élről.
2025. Augusztus 03. 08:56, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor: nem vállalom azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért
Azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért, nem szeretném vállalni, és nem is fogom – jelentette ki a miniszterelnök szombaton Esztergomban az MCC Feszten.
2025. Augusztus 03. 08:55, vasárnap | Belföld
Duna House: az Otthon Start program megmozgatja az ingatlan- és hitelpiacot is
A nyári hónapokra jellemző, visszafogottabb aktivitással telt a július a hazai ingatlanpiacon, az Otthon Start program hatása viszont gyorsan meglátszott az érdeklődések növekedésében - közölte a Duna House pénteken.
2025. Augusztus 03. 08:55, vasárnap | Belföld
MOHU: a forgalommal arányosan változik a visszaváltási rendszer kezelésiköltség-számítása
A forgalommal arányosan változik a visszaváltási rendszerben a kezelési költségek számítása, a módosítás újabb kereskedőket ösztönözhet a csatlakozásra