Hírek
2011. Szeptember 26. 10:38, hétfő | Helyi sport
Öt gólos vereség a Csurgótól

Fantasztikus hangulatú mérkőzésen, kemény csatában 13–13–as félidő után 21–26–ra nyert a Csurgó Tatabányán, a Földi Imre Sportcsarnokban, szombaton este.
Debre Viktor együttese egyre csak fogy, hiszen Bodó Richárd kezén továbbra is ott van a gipsz. Iváncsik Ádám ugyan meggyógyult, ám Pásztor Ákos térde megsérült, így Ő sem léphetett pályára ezen a találkozón. Sőt, Lele Ákost is le kellett cserélni a második félidő 3. percében, aki ezután amérkőzés második félidejét a kispad mellett, felpolcolt, beborogatott lábbal töltötte. A fiatal átlövő a találkozó vége után azonnal kórházba ment, röntgenre, vizsgálatra.
- Megröntgeneztek, szerencsére nincsen törés. Azt mondták, hogy a talpam talpfejtől, sarokig meg van zúzódva. Pihentetnem kell, elvileg 10 – 12 nap. – mondta Ákos a vizsgálatok után. - A legelső támadásnál egy felugrás után rossszul, a sarkamra érkeztem. Nagy ütést éreztem, de akkor még azt gondoltam nincsen semmi baj. Amikor később irányt változtattam beleszúrt, éreztem, hogy nagyon fáj. Az első félidőben még tudtam játszani, igaz lábujjhegyen futottam, elég érdekesen nézhettem ki. A félidei szünetben lemerevedett vagy nem is tudom, és akkor már lábra sem tudtam állni.
TATABÁNYA CARBONEX KC - CSURGÓI KK 21 – 26 (13 – 13)
Tatabánya Carbonex KC: Szente, Bartucz (kapusok), Diaz 7, Iváncsik, Harsányi 5 (1), Szabó Gy., Szabó T., Kanyó Á. 4, Rédei 1, Lele 2, Pordán 1, Takács, Dénes 1
Edző: Debre Viktor
Csurgói KK: Nebojsa, Paul (kapusok), Simon, Széles 2, Pavlovic 5, Oláh 8, Miss 1, Országh 1, Katzirz 3, Szöllősi 4, Nagy M. 2.
Edző: Bakó Botond
Kiállítások: 6x2 perc ill. 7x2 perc
Büntetők: 1/1 ill. 2/2
Debre Viktor: - Erősebbek voltak, többen voltak és felőröltek bennünket. Azt kell, hogy mondjam, hogy az erősebb csapat nyert. Ez ma így alakult… A vereség ellenére voltak jó benyomásaim. Küzdöttünk, harcoltunk, sokáig ott voltunk. A második félidőben, amikor Lele Ákost le kellett hoznom, már nem láttam olyan szépnek a dolgot. Nem maradt lövőm. Rédei Pistát egyszerűen nem tudtam lecserélni, pedig rajta látszik, hogy Ő még nem bír teljes mérkőzést. Egyértelmű a dolog, kevesen voltunk, nem tudtam cserélni sem. Tudomásul kell venni, hogy a Csurgó nagyon megerősödött. Minden posztra két játékosuk van, magasak, erősek. Úgy gondolom, hogy az első félidőben még jó volt, a végére elfogytunk, elfáradtunk.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 03. 08:57, vasárnap | Sport
Magyar Nagydíj - Meglepetésre Leclerc-é az első rajtkocka
Meglepetésre Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője szerezte meg az első rajtkockát a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat az élről.
2025. Augusztus 03. 08:56, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor: nem vállalom azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért
Azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért, nem szeretném vállalni, és nem is fogom – jelentette ki a miniszterelnök szombaton Esztergomban az MCC Feszten.
2025. Augusztus 03. 08:55, vasárnap | Belföld
Duna House: az Otthon Start program megmozgatja az ingatlan- és hitelpiacot is
A nyári hónapokra jellemző, visszafogottabb aktivitással telt a július a hazai ingatlanpiacon, az Otthon Start program hatása viszont gyorsan meglátszott az érdeklődések növekedésében - közölte a Duna House pénteken.
2025. Augusztus 03. 08:55, vasárnap | Belföld
MOHU: a forgalommal arányosan változik a visszaváltási rendszer kezelésiköltség-számítása
A forgalommal arányosan változik a visszaváltási rendszerben a kezelési költségek számítása, a módosítás újabb kereskedőket ösztönözhet a csatlakozásra