Hírek
2011. November 21. 08:41, hétfő |
Helyi önkormányzati
Forrás: Salamon Gy.
Szépségbarangolás Kömlődön
Legyünk szépségbarangolásaiban útitársa! – ezekkel a szavakkal, s még számos megható és szívet melengető gondolattal ajánlotta Zsombolyai Mária festőművész az érdeklődőknek Bátki Zsuzsa festménykiállítását Kömlődön.
Az alkotó három esztendeig élt a községben, ám mivel férje kömlődi származású, a mai napig hazajárnak Sopronból, így szinte kézenfekvően született meg a gondolat, hogy a Hagyományápolók és Értékteremtők Társasága által szervezett újabb tárlat az ő alkotásait mutassa be.
Ezzel Bátki Zsuzsa életének második önálló kiállítása nyílt meg, hiszen – bár már gyermekkorában is szeretett rajzolni – komolyan csupán 2008-ban, 53 esztendősen kezdett el foglalkozni a festészettel. A nyelvész-pedagógus akvarelljei, pasztell-, illetve zsírkréta rajzai zömmel Sopron utcarészleteit, épületeit varázsolják a látogató elé, de két alkotása a kömlődi református templomot, s a Kerényi Béla Diakóniai Intézményeket is megörökítette.
Születésünkkor Isten ajándékozza nekünk a gyökeret és a fényt, de növekedni nekünk magunknak kell. Zsuzsa nemcsak rajzol, de nyelvészként, pedagógusként szétosztja magát szüntelenül, mert tudja, ha valaki fényt kap, csak akkor válik benne áldássá, ha másoknak is ad belőle – méltatta Zsombolyai Mária. A festőművész az alkotásokról így fogalmazott: ha megnézik, hogy milyen lágy színekkel kulminálnak a képek, ha megnézik, hogy a hangulat iránti érzékenységét hogy fejezi ki, akkor nem is hisszük el, hogy csak néhány éve fest. De ez benne is volt gyerekkorától…
A szépségbarangolás december 11-éig délutánonként, 14 és 16 óra között várja az útitársakat a művelődési házban, de mint Hárskuti Attila, a Kömlődi Hagyományápolók és Értékteremtők Társaságának elnöke elmondta, amennyiben igény merül fel, kisebb közösségeket előzetes egyeztetés alapján a délelőtti órákban is örömmel fogadnak.
Felső fotón balról jobbra:Zsombolyai Mária, Hárskuti Attila, Bátki Zsuzsa
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 13. 15:45, hétfő | Belföld
Többnemzeti hadgyakorlatot tartanak Pápán
A gyorsaságot és a bevethetőséget demonstrálja a Pápa Bázisrepülőtéren tartott Swift Response 2024 többnemzeti hadgyakorlat
2024. Május 13. 15:43, hétfő | Belföld
Pénzbüntetésre ítélték Czeglédy Csabát az ördög ügyvédje-perben
Hatszázezer forintos pénzbüntetéssel sújtotta Czeglédy Csaba ügyvédet, szombathelyi önkormányzati képviselőt az úgynevezett ördög ügyvédje-perben.
2024. Május 13. 15:41, hétfő | Életmód
Bizonyos elektromos rollerekre is biztosítást kell kötni hamarosan
Bővül azoknak a járműveknek a köre július 16-tól, amelyekre kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást kell kötni - hívta fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) hétfői közleményében.
2024. Május 13. 15:40, hétfő | Belföld
Gyopáros Alpár: pályázni lehet falusi utcák, járdák, hidak, kerékpárutak felújítására
Önkormányzati tulajdonban lévő utcák, járdák, hidak és kerékpárutak felújítására pályázhatnak az ötezer lakosúnál kisebb települések a Magyar falu programban