Hírek
2019. Június 24. 12:10, hétfő | Helyi
Szent Iván éjszakája, ugorjunk tüzet!
Az év legrövidebb éjszakáján a nyári napfordulót ünnepeljük. Régen a tűzgyújtással a Napot segítették a sötétséggel vívott küzdelmében. A mágikus éjjel a varázslatoknak is kedvez: főként a szerelemben és a bőségben.
Szent Iván-napi magyar népszokások:A tűz körül álló asszonyok különféle illatos füveket, virágokat füstöltek, s ezeket később fürdők készítéséhez használták fel. Gyógyító hatást tulajdonítottak a tűzbe vetett almának is: aki abból eszik, nem betegszik meg.
Varázslatok a szerelemért és a bőségért:Szerelmi praktikák és jóslások is fűződnek ehhez a naphoz. A szalmából és a többféle fából megrakott tűz fölött a hagyomány szerint a lányok átugráltak, amíg a fiúk azt figyelték, ki mozog közülük a legtetszetősebben. Az ugrások magasságából és irányából persze sokféle jövendölést lehetett kiolvasni.
Egyéb mágikus csodák és hagyományok: Úgy tartják, Szent Iván éjjelét megelőző nap virágzik a páfrány, amelynek virága csak nagyon rövid ideig él. (Könnyen lehet, hogy páfrány virágán valójában a spóráit értik.) Aki mégis tanúja lehet a kis virág életének, az megérti a növények és az állatok nyelvét, és megleli a föld alatt rejtőző kincseket. Azt mondják, a régi időkben a boszorkányok a páfrány virágának köszönhették a varázstudásukat, s általuk voltak képesek láthatatlanná válni. Halandó ember azonban képtelen volt megszerezni ezt a virágot, mert a növény a virágzást megelőző pillanatban varázsport hintett szét maga körül, amely álomba ringatta a szerencsés megtalálót.
Szintén a különleges éjszakát megelőző napon zöldellő faágakat tettek az ajtókra, ablakokra (de még a tyúkólakra is), hogy elűzzék a boszorkányokat és megelőzzék a rontást. Az ezen az éjszakán meztelenül szakajtott gyógynövények különleges gyógyító hatással rendelkeznek.
Kedvelt tradíció volt, hogy a falu hajadonjai körbetáncolták a meggyújtott farakást, majd amikor az utolsó szikra is kialudt, a kenderföldre mentek, és mindannyian leheveredtek, majd ruhájukat leporolva felálltak. A hiedelmek szerint amelyikük után a letiport kender felállt, az a következő évben férjet talál magának.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Február 05. 10:28, csütörtök | Helyi
BÁNTALMAZÁS ÉS MARADANDÓ FOGYATÉKOSSÁG
A rendőrség 45 nap alatt lefolytatta az eljárást azzal a férfival szemben, aki életveszélyes sérüléseket okozott ismerősének.
2026. Január 09. 09:44, péntek | Helyi
SZEMTANÚK JELENTKEZÉSÉT VÁRJUK
A Tatabányai Rendőrkapitányság 11010/1962/2025. bü. számon indított eljárást személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset gondatlan okozásának vétsége miatt.
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
