Hírek
2018. Október 04. 13:02, csütörtök |
Belföld
Forrás: mti - illusztráció: pixabay
Rendőrök elől menekülő ámokfutóval szemben emeltek vádat
A Központi Nyomozó Főügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Mezőkövesdi Járási Bíróságon egy büntetett előéletű férfivel szemben, aki elmenekült a rendőrök elől
- közölte az ügyészség csütörtökön az MTI-vel. A közlemény szerint a borsodi férfi még július 13-án a hajnali órákban az M3-as autópálya egyik pihenőhelyén kivonta magát a rendőri intézkedés alól, többszöri figyelmeztetésre sem állt meg, kivilágítatlanul, néhol 160 kilométeres óránkénti sebességgel száguldott.
Hosszas menekülése során egy borsodi kisvárosban lassítás nélkül áthaladt egy kereszteződésen, majd gépkocsiját szándékosan balra kormányozva arra kényszerítette a szemből érkező autó sofőrjét, hogy az ütközés elkerülése érdekében térjen le az úttestről.
Ezután egy magánútra hajtott, ahol egy rendőr megállásra szólította fel, de a vádlott nem lassított, így a törzsőrmesternek el kellett ugrania az autó elől. Végül csak azután tudták megállásra kényszeríteni a férfit, hogy autójával a szolgálati gépkocsiknak is szándékosan nekihajtott.
A férfi nem rendelkezett jogosítvánnyal, számos közlekedési szabályt megszegett és a rendőrautókban is kárt okozott. Ezek miatt - a hivatalos személy elleni erőszak bűntettén túl - közúti veszélyeztetés bűntettével és két rendbeli kisebb kárt okozó rongálás vétségével is megvádolta.
Az ügyészség vádiratában az új büntetőeljárási törvénynek megfelelően azt indítványozta, hogy amennyiben a nyomozás során tagadásban lévő többszörös visszaeső vádlott az előkészítő ülésen a terhére rótt bűncselekmények elkövetését beismeri, úgy a bíróság halmazati büntetésül ítélje hét év fegyház fokozatú szabadságvesztésre - amelyből nem bocsátható feltételes szabadságra -, és végleges hatállyal tiltsa el a járművezetéstől.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 16. 07:13, péntek | Belföld
Szijjártó Péter: közel a megállapodás a Mol és a szerb NIS közötti tárgyalásokban
2026. Január 16. 07:08, péntek | Belföld
Takács Péter: a kormány 1160 mentőautót cserélt le az elmúlt években
A kormány 1160 ügyeleti és mentési feladatot ellátó mentőautót cserélt le az elmúlt években
2026. Január 16. 07:07, péntek | Belföld
Vasárnapig enyhül az időjárás, utána ismét hűlni fog a levegő
Enyhül az időjárás, sokfelé azonban ködre, helyenként minimális ónos esőre lehet számítani, vasárnap újra hidegebb lesz - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője csütörtöki közleményében.
2026. Január 15. 07:28, csütörtök | Belföld
Szijjártó Péter minden eddiginél durvább választási beavatkozástól tart Brüsszel részéről
A frissen kiszivárgott iratok is tanúsítják, hogy Brüsszelből minden egyes magyarországi választásba beavatkoznak, most pedig minden eddiginél durvább beavatkozás várható
