Hírek
2011. Szeptember 05. 08:49, hétfő | Helyi
Rendhagyó kiállítás nyílt Tatán (képgaléria)

Rendvédelmi dolgozók alkotásaiból nyílt kiállítás a tatai Helyőrségi Művelődési Otthonban. Az alkotások szeptember 15-ig tekinthetők meg.
A kiállításon olyan rendvédelmi dolgozók képzőművészeti alkotásaiból láthatunk válogatást, akik szabadidejükben fényképezőgépet, ceruzát, ecsetet ragadnak a kikapcsolódásért.
Alkotók:
Villám Róbert
1976-ban született Tatán. 2008-ig a Győri Határőr Igazgatóságnál dolgozott. Az átszervezés óta a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Bevetési Szolgálatánál, járőrvezetői beosztásban teljesít szolgálatot. Gyermekkorától rajzol és fest. Alkotásai több ízben megmérettettek már, pl: 2003-ban a Rákóczi szabadságharc 300 éves évfordulójára kiírt megyei rajzpályázaton, felnőtt kategóriában I. helyen végzett, valamint kiállított egy képzőművészeti pályázat kapcsán megrendezett tárlaton a Tatai Várban. A képzőművészet szeretetét édesapjától örökölte, aki maga is elismert amatőr képzőművész volt.
Varga Bea
1977-ben született Győrben. 2001- 2009 között a Győr-Moson-Sopron MRFK munkatársa, 2009-óta pedig a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Elemző-Értékelő Osztály osztályvezetője. Ha van ideje írni, helytörténeti kutatásokat készít. Tudományos munkáival több díjat is sikerült megszereznie, többek között „ A rendőrség története Győrött 1849-től napjainkig” helytörténeti kutatással 2005-ben I. helyezést, 2006-ban III. helyezést ért el. A festés egy olyan hobbi a számára, amellyel magát és ismerőseit „lepi” meg.
Csomán János
1969-ben született Szolnokon. 1986-1899-ig a Honvédségnél teljesített szolgálatot. 1990-óta a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság lövészeti kiképzője, de Európa több országában, valamint az USA-ban egyaránt tart képzéseket. A fegyverek és a fényképezőgép „szerelmese”. Lövészeti versenyek szervezése mellett, ő maga is aktív résztvevője ezen megmérettetéseknek, több dobogós helyezést tudhat magáénak. Két éve foglalkozik aktívabban a fotózással, már Tatabányán és Dorogon is bemutatkozott egy-egy, a fotóiból rendezett tárlattal.
Bakonyi Katalin
1975-ben született Nagykanizsán. 1997-től rendvédelmi dolgozó. Jelenleg a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályán dolgozik, környezetvédelmi és ifjúságvédelmi területen. Ezt megelőzően a volt, Megyei Bűnügyi Technikai osztályon bűnügyi kutyavezetőként szolgálati kutyákkal, azok képzésével foglalkozott. Ezen a szakterületen több országos és nemzetközi versenyen is szerepelt kutyáival, rendszerint dobogós helyezésekkel. Szabadideje a kutyáké, a könyveké, ha teheti szívesen ragad ecsetet, krétát.
Barsi Szabina Zsófia
1996-ban született Tatán. 2003-tól a tatabányai Kodály Zoltán Általános Iskolába járt, ahol a Kecskédi Művészeti Iskola, majd a József Attila Általános Iskola kihelyezett művészetoktatási szakára járt 7 évig, amelyről bizonyítványt is szerzett. Jelenleg a tatai Bláthy Ottó Szakközép- és Szakiskola tanulója. Hobbija a lovaglás és a rajzolás.
Édesanyja Fehér Nóra, a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Elemző -Értékelő Osztály előadója.
- vegyük észre az embert az egyenruha mögött -
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Július 01. 07:00, kedd | Helyi
SOK VOLT A ROVÁSÁN
Engedély nélkül, a tulajdonos tudtán kívül más autójával hajtott egy férfi Esztergomban, aki ellen rablás miatt körözés volt érvényben.
2025. Június 04. 10:07, szerda | Helyi
ORSZÁGOS HATÁRRENDÉSZETI ÖSSZESÍTŐ
Az elmúlt nap eseményei számokban . A szolgálatot teljesítő rendőrök 2025. június 03-án 0 óra és 24 óra közötti időszakban összesen 35 határsértőt tartóztattak fel.
2025. Augusztus 02. 08:59, szombat | Sport
Magyar Nagydíj - Norris a leggyorsabb a második szabadedzésen is
Az első gyakorláshoz hasonlóan a második szabadedzésen is Lando Norris, a McLaren brit versenyzője volt a leggyorsabb a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj pénteki napján.