Városlista
2026. május 3, vasárnap - Tímea

Hírek

2011. Július 05. 13:32, kedd | Helyi

Rács mögött a hétvégi házas betörők

Rács mögött a hétvégi házas betörők

Többhetes bűncselekmény-sorozatnak vetettek véget hétfőn a tatabányai rendőrök, miután elfogtak és őrizetbe vettek egy fiatalokból álló csapatot. Tatabánya-Baromállás dűlőben törtek fel hétvégi házakat. Közel 30 bűncselekmény el

A nyomozók helyi elkövetőket kerestek. A házakból elvitt értékek mellett ugyanis kerti medencéket és egyéb használati tárgyakat is elloptak. A „munkamódszerük” alapján a rendőrök feltételezték, hogy ez a csapat járt át Tata-Remeteségbe és Tatabánya-Kertváros kertes házas övezetébe is, ahonnan építőanyagot tulajdonítottak el.

A bűncselekmények helyszínén rögzített nyomoknak, a széleskörű adatgyűjtésnek, a szemtanúk által adott személyleírásoknak köszönhetően a nyomozóknak sikerült beazonosítaniuk a három gyanúsítottat. A náluk tartott házkutatás során több lopásból származó értéket foglaltak le.

Gyanúsítotti kihallgatásuk során elmondták, hogy az eltulajdonított értékek egy részét eladták, nagy részét azonban megtartották saját célra, az építőanyagot például saját házukba építették be.

A három fiatalembert a Tatabányai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya őrizetbe vette és kezdeményezte előzetes letartóztatásukat.  

Ezek érdekelhetnek még

2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi

Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben

A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.

2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi

Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz

Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.

2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi

Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt

Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.