Hírek
2023. Június 10. 08:39, szombat |
Külföld
Forrás: mti
Putyin: július 7-8-án kezdődik meg az orosz atomfegyverek Fehéroroszországba telepítése
Július 7-8-án kezdődik meg az orosz atomfegyverek Fehéroroszországba telepítése - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a fehérorosz hivatali partnerével, Aljakszandr Lukasenkával pénteken Szocsiban folytatott megbeszélésén.
"Minden a terv szerint halad a legérzékenyebb kérdésekben, amelyekben Önnel megállapodtunk. Mint tudja, július 7-8-án befejezzük a megfelelő létesítmények előkészítését. És azonnal megkezdjük a vonatkozó fegyvertípusoknak az Önök területén történő telepítésével kapcsolatos tevékenységet. Tehát minden a terv szerint halad, minden stabil" - mondta az orosz elnök.
Putyin a találkozó informális részéről készült felvételen elmondta, hogy a nap folyamán később "szemtől szemben" fog biztonsági kérdésekről tárgyalni Lukasenkával.
"Egészében véve a helyzet stabil, sőt, azt mondanám, hogy jó. Ezen a területen magabiztosan működünk együtt" - mondta.
Putyin március 25-én jelentette be, hogy Oroszország Fehéroroszország kérésére taktikai nukleáris fegyvert telepít a köztársaságba, úgy ahogyan azt az Egyesült Államok már régóta teszi szövetségesei területén. Az orosz államfő akkor azt mondta, hogy a tervek szerint július 1-jén fejeződik be az ezen fegyverek tárolására szolgáló létesítmények kiépítése Fehéroroszországban.
A TASZSZ orosz hírügynökség szerint Moszkva már átadta Minszknek az Iszkander rakétarendszert, amely nukleáris fegyver hordozására is alkalmas lehet, és segítséget nyújtott ahhoz, hogy fehérorosz repülőgépeket képessé tegyenek speciális lőszer használatára.
A Kommerszant című lap közölte, hogy az orosz fél pénteken hivatalosan értesítette az európai hagyományos fegyveres erőkről szóló (CFE) szerződés részes államait, hogy Oroszország november 7-én lép ki véglegesen a megállapodásból. Az értesülést az orosz külügyminisztérium megerősítette. Putyin május 29-én látta el kézjegyével a CFE-szerződés ügyében rendelkező orosz törvényt.
A szerződést 1990. november 19-én írták alá Párizsban 16 NATO-tagállam (Belgium, Nagy-Britannia, Dánia, Franciaország, Németország, Görögország, Izland, Olaszország, Kanada, Luxemburg, Hollandia, Norvégia, Portugália, Spanyolország, Törökország és az Egyesült Államok), valamint a Varsói Szerződés Szervezetének hat tagállama (Bulgária, Magyarország, Lengyelország, Románia, a Szovjetunió és Csehszlovákia) meghatalmazottjai. A megállapodás 1992. november 9-én lépett hatályba.
Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) 1999-es isztambuli csúcstalálkozóján elfogadták a dokumentum aktualizált változatát. A módosított szerződést azonban csak négy ország - Oroszország, Fehéroroszország, Kazahsztán és Ukrajna - ratifikálta.
Oroszország 2007-ben felfüggesztette a CFE-szerződésben való részvételét mindaddig, amíg a NATO-országok nem ratifikálják a kiigazításáról szóló megállapodást, és nem hajtják végre "lelkiismeretesen a dokumentumot". Moszkva 2015. március 10-én jelentette be, hogy felfüggeszti részvételét az európai hagyományos fegyveres erőkről rendelkező szerződés végrehajtásával foglalkozó közös konzultatív csoport ülésein. Az orosz fél ettől eltekintve hivatalosan továbbra is a szerződés részes fele maradt.
A felmondás hivatalos orosz indoklása szerint a CFE-szerződés "az 1990-es évek elején megfelelően hatékony és eredményes eszköz volt az európai biztonság megerősítésére", ám az azóta végbement jelentős katonai és politikai változások - elsősorban a NATO bővítése - következtében "sok tekintetben elavult, és elvesztette kapcsolatát a valósággal".
Moszkva érvelése értelmében az orosz részesség felfüggesztésének célja az volt, hogy a nyugati országokat az európai biztonsággal kapcsolatos hozzáállásuk megváltoztatására ösztönözze. "A hagyományos fegyverzetek terén a helyzet Európában 2007 óta érezhetően romlott" - olvasható a szövegben.
A dokumentum szerint "az Egyesült Államok és szövetségesei az Oroszországgal szembeni katonai konfrontáció irányvonalát követik, ami katasztrofális következményekkel jár".
Fotó: Pixabay
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 18. 09:24, szombat | Külföld
Voks 24 - Volt, amikor egy EP-mandátumhoz 116 ezer szavazat is elég volt
Az eddigi legmagasabb európai parlamenti (EP-) választási részvételnél, 2019-ben, csaknem 174 ezer szavazatra volt szükség ahhoz, hogy egy európai parlamenti (EP-) lista átlépje Magyarországon az 5 százalékos küszöböt
2024. Május 18. 05:03, szombat | Külföld
Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
Hetekig is eltarthat az áramszolgáltatás helyreállítása a hurrikánerejű viharok sújtotta Houston egyes részein, és változatlanul zajlik a károk felmérése, valamint a kutatás további áldozatok után - közölték a texasi nagyváros ható
2024. Május 17. 20:58, péntek | Külföld
Ukrajnai háború - Orosz védelmi minisztérium: 12 harkivi települést foglalt el a héten az orosz hadsereg
Tizenkét települést fogalt el a harkivi és egyet a donyecki régióban Ukrajnában a héten az orosz hadsereg - közölte pénteken az orosz védelmi minisztérium.
2024. Május 16. 07:59, csütörtök | Külföld
Megműtötték a szlovák miniszterelnököt, túl van az életveszélyen
A szlovák miniszterelnök már túl van az életmentő műtéten, jelenleg stabil állapotban van.