Hírek
2011. Június 27. 15:19, hétfő | Helyi önkormányzati
Erősödő lengyel-magyar idegenforgalmi és színházi kapcsolatok
A térség idegenforgalmi stratégiájáról, színházi együttműködésekről, valamint a társadalmi felelősségvállalás fontosságáról tanácskoztak a lengyel-magyar küldöttség tagjai Tatabánya lengyel testvérvárosában, Bedzinben.
A település testvérvárosi találkozóján dr. Kancz Csaba alpolgármester, városunk önkormányzati képviselői, a polgármesteri hivatal és a tatabányai lengyel kisebbségi önkormányzat munkatársai vettek részt.
A dunántúli és a sziléziai térség idegenforgalmi stratégiáján, valamint a két település közötti színházi együttműködésen volt a hangsúly a Bedzini Napokon, ahol a találkozó résztvevői tanácskozást folytattak a társadalmi felelősség-vállalásról is.
Dr. Kancz Csaba alpolgármester ismertette a megyeszékhelyen sikeresen megvalósuló Kéz a kézben program fontosságát és eddig elért eredményeit, a litván, Kaisaidorys-i testvérváros vezetője pedig a fiatalkorú bűnözés és az iskolai erőszak elleni küzdelem pozitív eredményeiről számolt be.
A kétnapos rendezvényen a házigazdák lehetőséget biztosítottak arra, hogy a résztvevők megismerkedjenek a környék látnivalóival, a háborús fosztogatástól megóvott és példaértékűen karbantartott Pszczyna-i kastély gyűjteményével, illetve Wroclaw történelmi és kulturális nevezetességeivel.
A találkozó történelmi barátságát és hangulatát jól jellemzi a következő rímbe szedett közmondás is: „Lengyel, magyar-két jó barát együtt harcol, s issza borát”.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 16:00, kedd | Belföld
Kapitány István teljes miniszteri fizetését a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentőalapítványnak ajánlja fel
Kapitány István a teljes miniszteri fizetését a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentőalapítványnak ajánlja fel. A gazdasági és energetikai miniszter ezt hétfő este jelentette be a Facebook-oldalán.
2026. Június 09. 15:00, kedd | Belföld
Vitézy Dávid: újra elérhető a Vonatinfo webes felülete
Újra elérhető a teljesen nyilvános, regisztrációhoz nem kötött Vonatinfo - közölte Vitézy Dávid, közlekedési és beruházási miniszter a Facebook-oldalán hétfőn.
2026. Június 09. 14:00, kedd | Belföld
OGY - Magyar Péter: nem felejtjük el, mit tettek a védtelen gyermekek ellen
Nem fogjuk elfelejteni, amit az előző kormány tett a védtelen gyermekek ellen - jelentette ki Magyar Péter miniszterelnök az Országgyűlés hétfői ülésén, napirend előtt.
2026. Június 09. 13:00, kedd | Belföld
Mecser Tamás az új országos rendőrfőkapitány
Mecser Tamás rendőr dandártábornokot bízza meg az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) vezetésével Magyar Péter miniszterelnök június 8-i hatállyal - tájékoztatta a Belügyminisztérium az MTI-t hétfőn.
