Városlista
2026. június 9, kedd - Félix

Hírek

2011. November 28. 09:50, hétfő | Helyi önkormányzati
Forrás: tatabanya.hu

Ablaknyitogató Advent

Ablaknyitogató Advent

Az ünnepi várakozás és a közösségi terek létrehozásának fontosságára hívta fel a figyelmet köszöntőjében Schmidt Csaba polgármester az Adventi Ablaknyitogató, imádság és gyertyagyújtás helyszínén, a Fő téren.

Az eseményre sok tatabányai család ellátogatott, akiket kedves műsorral és a karácsony hangulatát megidéző kézműves vásárral vártak a szervezők. A Tatabányai Karácsony rendezvénysorozat védnökei Schmidt Csaba és dr. Bene Magdolna címzetes főjegyző.

A rendezők nevében Mecsei Ilona, a Mosolygós Gyermekekért Alapítvány kuratóriumának elnöke üdvözölte a megjelenteket, akik ezután a bánhidai Szent Mihály római katolikus templom kórusának előadásában gregorián énekeket hallgathattak. Balog Zoltán, társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár beszédeben azt hangsúlyozta, hogy ebben az időszakban - sok minden más mellett - mindenkinek fel kell ismernie, hogy környezetében kinek nyújthat segítséget a szeretet nevében.Nagy László prépost, bánhidai plébános imája és áldása után, Balogh Zoltánnal közösen gyújtotta meg az első gyertyát az adventi koszorún.

Dr. Hidas János, a Tatabányai Polgári Körök Szövetségének elnöke a téren álló, életnagyságú fából faragott Betlehem születéséről az adventhez kapcsolódó reményről szólt a jelenlévőkhöz, majd ünnepi hangulatban kinyílt a Városházán az első adventi ablak.(A fotón Balogh Zoltán és Schmidt Csaba) Harmadik éve, hogy a polgármesteri hivatal belső udvarra néző ablakaiból, huszonhatot színes adventi képpel díszítenek fel. Idén november 27-én kezdődött az ablaknyitogatás és december 23-ig minden délután öt órakor, kis műsorral, újabb és újabb nyílik ki Karácsonyig. A karácsonyi vásár, ahol többek között keramikus, méhész, könyvárus, gyertyaöntő is megmutatja portékáit, minden délután 14 órakor nyitja kapuját.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 09. 11:00, kedd | Belföld

OGY - Vagyonnyilatkozatok - A kormánytagok közül Kapitány Istvánnak van a legnagyobb megtakarítása

A kormánytagok közül Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter rendelkezik a legnagyobb megtakarítással, értékpapírban és részvényekben.

2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi

Csajok Miniben…, de nem úgy!

Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.

2026. Június 09. 10:00, kedd | Belföld

Székesfehérvári kollégium - Megkezdődött a vizsgálat a kollégiumból kizuhant fiú ügyében

Megkezdődött a vizsgálat a székesfehérvári kollégiumból kizuhant középiskolás fiú ügyében - közölte a Székesfehérvári Tankerületi Központ igazgatója az MTI-vel hétfőn.

2026. Június 09. 07:11, kedd | Belföld

OGY - A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről tárgyal a parlament

A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről és a gyűlöletkeltésre alkalmas politikai reklámok visszaszorításáról tárgyal az Országgyűlés kedden, e heti kétnapos ülésének második napján.