Hírek
2013. Július 30. 10:07, kedd | Helyi
Példát mutattak a parancsnokok

Kerékpározás közben fogták el a keresett személyt
Körözött személyt fogtak a tatabányai rendőrtisztek 2013. július 29-én késő délután, miközben szabadidejüket töltve, sportjuknak és hobbijuknak hódolva a tatai Öreg-tó körül kerékpároztak. Hufnágel Ákos r. őrnagy, a Tatabányai Rendőrkapitányság kapitányságvezető helyettese, Léber László r. százados, a Nyomozó Alosztály vezetője és Mágyel Barnabás r. hadnagy, nyomozó a Tópart sétányon kerekezett, mikor felfigyeltek az általuk és a bíróság által is keresett 18 éves vértesszőlősi férfira. K. János felismerte a feléje közeledő rendőröket és megpróbált elfutni előlük, de az edzett tisztek elől nem menekülhetett. A rendőrök elfogták, majd hívták a Tatai Rendőrkapitányság egyenruhásait, akik a gyanúsítottat előállították a Tatai Rendőrkapitányságra.
K. János ellen a Budapesti Törvényszék adott ki elfogatóparancsot, de több rendbeli lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt körözést adott ki ellene a Tatabányai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya is. A fentiekre való tekintettek a férfit őrizetbe vették, majd a Tatabányai Rendőrkapitányság fogdájába vitték.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Július 01. 07:00, kedd | Helyi
SOK VOLT A ROVÁSÁN
Engedély nélkül, a tulajdonos tudtán kívül más autójával hajtott egy férfi Esztergomban, aki ellen rablás miatt körözés volt érvényben.
2025. Június 04. 10:07, szerda | Helyi
ORSZÁGOS HATÁRRENDÉSZETI ÖSSZESÍTŐ
Az elmúlt nap eseményei számokban . A szolgálatot teljesítő rendőrök 2025. június 03-án 0 óra és 24 óra közötti időszakban összesen 35 határsértőt tartóztattak fel.
2025. Augusztus 03. 08:57, vasárnap | Sport
Magyar Nagydíj - Meglepetésre Leclerc-é az első rajtkocka
Meglepetésre Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője szerezte meg az első rajtkockát a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat az élről.