Városlista
2024. május 6, hétfő - Ivett

Hírek

2011. Augusztus 31. 12:29, szerda | Helyi önkormányzati
Forrás: Salamon Gy.

Mit tegyünk, ha…?

Mit tegyünk, ha…?

Az oroszlányi kistérség települései közül elsőként Kömlődön tartott lakossági, katasztrófavédelmi tájékoztatót Gulyás László, az oroszlányi Polgári Védelmi Iroda vezetője.

Kedd este a művelődési házban – a zömmel intézményi alkalmazottak előtt – Kiss Ferenc polgármester elmondta: a községnek az eltelt esztendőben bőven kijutott árvízből, ez év januárjában pedig ő pont a rendezvény helyszínén élte át a földrengést, s fontos, hogy tudják, bizonyos helyzetekben hogyan kell helyesen cselekedni addig, amíg megérkeznek a szakhatóságok munkatársai.

Gulyás László – a hamar interaktívvá váló – előadása bevezetőjeként elmondta: az előadássorozatot az időjárási változások, s a szeizmológiai aktivitás hívta életre. Mint ismertette, két katasztrófatípust különböztetünk meg. A természeti eredetű katasztrófák közé tartoznak például a hidrológiai, geológiai, meteorológiai veszélyek, míg a civilizációs eredetűek közé – sok egyéb mellett – a tűz, a vegyi baleset, járványok, terrorizmus, tömegrendezvények, biológiai veszélyek.
A szakember arra is részletesen kitért, hogy a különböző katasztrófák bekövetkezésekor, vagy veszélyhelyzetekben, szélviharban, villámláskor, hőségben, felhőszakadáskor, mikor járunk el helyesen, s láthatóan néhány tévhitet is eloszlatott. Így például földrengéskor – bár sokan az ellenkezőjét gondolják – amíg tart a rengés, ne próbáljuk meg elhagyni az épületet, hanem azon belül, ablaktól távol, lehetőleg asztal alatt keressünk menedéket. Akkor viszont, ha már elmúlt a rengés, azonnal menjünk ki a házból, s vegyük figyelembe, hogy létezik egy bizonyos romhatár, amely az épület magasságának a fele. Tehát, ezen a távolságon belül még véletlenül se tartózkodjunk.
A különböző katasztrófatípusokról, veszélyekről, s arról, hogy azokban mik az ajánlott magatartási szabályok, bővebben az alábbi linken olvashat:

http://www.katasztrofavedelem.hu/index2.php?pageid=lakossag_kattipus

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 06. 12:45, hétfő | Életmód

A Tavaszi nagytakarítás kampányban 1500 köbméter szeméttől tisztult meg a természet

Negyedik alkalommal rendezték meg idén a Tavaszi nagytakarítás - Takarítsuk ki együtt a természetet! kampányt

2024. Május 06. 12:44, hétfő | Belföld

Nagy Márton szerint Magyarország képes meghatározó szereplővé válni az űripar területén

Magyarországot gazdasági ökoszisztémája, infrastruktúrája és szellemi tőkéje egyaránt alkalmassá teszi arra, hogy meghatározó szereplővé váljon az űripar területén

2024. Május 06. 12:42, hétfő | Külföld

Nem hadászati nukleáris fegyverek bevetését imitáló hadgyakorlatot rendelt el az orosz elnök

Utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni