Hírek
2016. Május 26. 07:41, csütörtök |
Külföld
Forrás: Bajnok Artúr, az MTI tudósítója jelenti:
Merényletre készülő feltételezett dzsihadistákat vettek őrizetbe Belgiumban
Merényletre készülő feltételezett dzsihadistákat vettek őrizetbe Belgiumban, akik a gyanú szerint az Iszlám Állam nevű terrorszervezet számára toboroztak is az országban
- jelentette be szerda este a belga szövetségi ügyészség.Az őrizetbe vételekre a flandriai Antwerpenben és környékén került sor, ahol a rendőrök több házkutatást tartottak a nap folyamán. Az akció során ugyanakkor nem találtak sem fegyvereket, sem pedig robbanóanyagokat.
A vádhatóság tájékoztatása szerint az elfogottakat azzal gyanúsítják, hogy az Iszlám Állam számára toboroztak, illetve terrortámadást terveztek Belgiumban. Arról is beszámoltak a helyi szervek, hogy a gyanúsítottak közül többen maguk is Szíriába vagy Líbia készültek, hogy a terrormilícia soraiban harcoljanak.
Eric Van der Sypt, az ügyészség szóvivője arról számolt be, hogy mind a négy férfi ellen terrorszervezetben való részvétel miatt indítottak eljárást. Egyiküknek a bíróság elrendelte az előzetes letartóztatását, egy másiknak elektronikus nyomkövetőt kell viselnie, a további két gyanúsítottat viszont szigorú feltételek mellett szabadon bocsátották.
A belga hatóságok egyelőre nem találtak kapcsolatot a feltételezett dzsihadisták és a márciusi brüsszeli vagy a novemberi párizsi merényletek elkövetői között, további részleteket azonban nem árultak el a nyomozás érdekeire hivatkozva.
Március 22-én Brüsszelben a Zaventem nemzetközi repülőtéren és a Maelbeek metróállomáson hajtottak végre terrortámadást, 32-en meghaltak. Tavaly november 13-án pedig Párizsban hét helyszínen követtek el merényleteket, amelyeknek 130 ember esett áldozatul. A hatóságok szerint bizonyított kapcsolat van a Párizsban és a Brüsszelben végrehajtott merényletek kitervelői és elkövetői csoportjai között. Mindkét támadás elkövetőjeként az Iszlám Állam nevű terrorszervezet jelentkezett.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 17. 12:00, kedd | Külföld
Brit miniszterelnök: Nagy-Britanniát nem fogják belerángatni ebbe a háborúba
Nagy-Britanniát \"nem fogják belerángatni\" az iráni háborúba és a szélesebb térségben kialakult konfliktusba - mondta Keir Starmer brit miniszterelnök a a Downing Streeten tartott hétfői sajtóértekezletén.
2026. Március 17. 06:57, kedd | Külföld
Trump a NATO jövőjét is megkérdőjelezte a Hormuzi-szoros miatt
Nyomást gyakorol szövetségeseire Donald Trump: az amerikai elnök szerint a NATO jövője is veszélybe kerülhet, ha a tagállamok nem támogatják az Egyesült Államok fellépését a Hormuzi-szoros térségében.
2026. Március 16. 12:00, hétfő | Külföld
Március 15. - Nicusor Dan: ez jó alkalom arra, hogy értékeljük a romániai magyarok hozzájárulását nemzetünk fejlődéséhez
Nicusor Dan államfő és Ilie Bolojan miniszterelnök is köszöntötte a romániai magyarokat a nemzeti ünnep alkalmából.
2026. Március 15. 12:00, vasárnap | Külföld
Donald Trump nemzetközi haditengerészeti együttműködést kezdeményez a Hormuzi-szoros biztonsága érdekében
Donald Trump amerikai elnök szombaton nemzetközi haditengerészeti együttműködést helyezett kilátásba a Hormuzi-szoros kereskedelmi forgalmának újraindítása érdekében.
