Hírek
2011. Szeptember 06. 16:40, kedd |
Helyi önkormányzati
Forrás: tatabanya.hu
Megújult Állatvédelmi Őrszolgálat
Új formában, közhasznú minősítéssel rendelkező egyesületként folytatja munkáját az Állatvédelmi Őrszolgálat Közhasznú Egyesület.
A megújulásra hatékonyságuk növelése érdekében volt szükség. A kezdeményezés szervezőjét, Takács Jánost választották elnöküknek.
Az egyesület célja, Tatabánya közigazgatási területén az állatokkal való megfelelő bánásmód figyelemmel kísérése. Fontosnak tartják az állatok védelmére vonatkozó jogszabályok betartásának elősegítését, azok megsértésének felderítését és a hatáskörrel rendelkező helyi szervekkel való együttműködést. Kiemelt figyelmet fordítanak a humánus állattartás szemléletének kialakítására, erre vonatkozóan az általános iskolákban is felvilágosító munkát szeretnének folytatni. Leendő telephelyükön szabad mozgásteret és természetes körülményeket kívánnak teremteni védenceik számára. Telephelyükre előre egyeztetett időpontokkal, csoportokat várnak, akár helyszíni előadásokkal is tanítva, szórakoztatva az ott megjelenteket. Leendő tagjaik közé várnak mindenkit, akik a fenti célok elérésében tevékenyen részt kívánnak venni. Az egyesület elérhetősége: Takács János elnök, ingyenesen hívható Zöld Szám: 06-80/630-015.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 07. 11:00, szombat | Életmód
Elhunyt Vásáry Tamás zongoraművész, karmester
2026. Február 07. 10:00, szombat | Belföld
Szijjártó Péter: Paks II. mától jogilag és gyakorlatilag is építés alatt álló atomerőműnek minősül
2026. Február 07. 09:15, szombat | Belföld
KSH: 3,2 százalékkal csökkent az ipar teljesítménye 2025-ben
2026. Február 07. 09:12, szombat | Sport
Milánó 2026 - Az olasz kultúrát és történelmet bemutató műsorral megkezdődött a téli olimpia
Megkezdődött a XXV. téli olimpia pénteken, a február 22-ig tartó játékokat hivatalosan Sergio Mattarella olasz elnök nyitotta meg a milánói San Siro Stadionban.

