Hírek
2013. Augusztus 08. 09:43, csütörtök | Helyi
Megpróbált elmenekülni

Motort loptak, de a járőrök elfogták őket.
Négy motorkerékpárt tulajdonítottak el ismeretlen elkövetők egy motorkereskedésből 2013. augusztus 5-ről 6-ra virradó éjszaka. A tulajdonos nyitáskor fedezte fel a bűncselekményt. Feljelentést tett a rendőrségen. A lopásról a járőrszolgálat is értesült. Az egyenruhások, hogy megtalálják a motorokat és a tolvajokat, különös figyelmet szenteltek a városban közlekedő kétkerekű járműveknek, valamennyit alaposan szemügyre vették. 2013. augusztus 7-én hajnalban három személyre lettek figyelmesek a városban. Egy motor mellett álltak, melyre ráillet az egyik eltulajdonított kétkerekűről kapott leírás. Igazoltatták őket. Az intézkedéskor kiderült, hogy a motorral egy 15 éves fiatalkorú közlekedett, aki megpróbált elmenekülni a rendőrök elől. A járőrök elfogták őt, eközben azonban könnyű sérülést okozott az egyik egyenruhásnak. A fiút előállították a Tatabányai Rendőrkapitányságra, ahol 2013. augusztus 7-i gyanusítotti kihallgatásán elismerte a bűncselekmény elkövetését és megnevezte társait, egy 16 éves tatabányai ismerősét és a 18 éves tatabányai K. Krisztiánt, akik elfogásukat követően szintén beismerő vallomást tettek.
A 15 éves gyanúsított elmondta, hogy először három motort toltak ki a telephelyről, miután kivágták annak kerítését. Az egyiknek lemerült az akkumulátora, így visszament egy másikért. Pénzt is találták a szerelőműhelybe, melyből üzemanyagot tankoltak a járművekbe. Kihallgatásakor a fiatal fiú elismerte továbbá, hogy a fenti bűncselekmény elkövetésén túl az elmúlt hónapokban többször is vétett a törvény ellen. Tavasszal egy gyermekbiciklit lopott a húgának, nyár elején pedig egyet magának is. Augusztus 3-án barátaival talált egy őrizetlenül hagyott autót, melyből egy doboz cigarettát és készpénzt tulajdonított el.
A 15 és 16 éves fiatalkorú, valamint a 18 éves tatabányai K. Krisztián ellen – szabadlábon hagyásuk mellett – dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Tatabányai Rendőrkapitányság. Emellett a 15 éves gyanúsított ellen hivatalos személy elleni erőszak bűntett elkövetésének gyanúja miatt a rendőrség feljelentést tett a Nyomozó Ügyészségen.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 15. 14:11, szerda | Helyi
KÁBÍTÓSZERT CSEMPÉSZETT
Külföldről hozta be Magyarországra a kábítószert az a 35 éves férfi, akit a komáromi nyomozók egy régi határátkelőnél fogtak el.
2025. Október 06. 09:33, hétfő | Helyi
LOPÁS MIATT KERESSÜK
A Tatabányai Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri a nő azonosításához.
2025. Augusztus 28. 07:51, csütörtök | Helyi
Bajnokok Ligája - Elindultak a budapesti döntő előkészületei
A Puskás Arénában lezajlott a labdarúgó Bajnokok Ligája budapesti döntőjének előkészületeit beindító első munkaértekezlet.
2025. Augusztus 17. 00:00, vasárnap | Helyi
Vida Beni ismét gokartban!
Augusztus közepén rendezték az RMC Hungary Gokart Országos Bajnokság IV. fordulóját, ezúttal Kecskeméten.