Városlista
2025. augusztus 2, szombat - Lehel

Hírek

2014. Augusztus 29. 09:11, péntek | Helyi sport

Meghosszabított támogatói szerződés

Meghosszabított támogatói szerződés

Újabb három évre szóló támogatói szerződést kötött a Grundfos Magyarország Gyártó Kft. és a megyeszékhely férfi kézilabda együttese a Városházán.

Az aláírást követően bemutatták a Grundfos Tatabánya KC az új játékoskeretet és szakmai stábot.Schmidt Csaba elmondta: a csapat, a szponzorok és szurkolók egy összetartó, egymásért kiálló nagy családot alkotnak. A város a mindennapos támogatása mellett azt szeretné, hogy a sikeres csapatnak legyen igazi otthona, így a hosszú távú tervek között egy multifunkcionális csarnok megépítése is szerepel, ahol 2-3000 ember is biztathatná a mérkőzéseken a kézilabdázókat. A polgármester úgy vélte, hogy az európai szintű teljesítményhez európai léptékű csarnok is szükséges, hogy versenyképes maradjon a csapat. Szólt arról, hogy ez utóbbi érdekében mindenképpen szükségesnek látja a helyi utánpótlási bázis erősítését. A Grundfos 2012. óta névadó szponzora csapatnak, és sikeres együttműködés eredményeként kötik meg az új támogatói szerződést – ismertette Török László. A dán cég magyarországi ügyvezetője hangsúlyozta, hogy azonos célokért küzdenek, hiszen a Tatabányán 1500 főt foglalkoztató vállalat és a kézilabdaklub is a maga területén szeretne az élvonalhoz tartozni. Marosi Lászlótól, a klub szakmai elnökétől megtudtuk, hogy a Grundfos Tatabánya KC új elképzelésekkel vág neki a szezonnak.A meghatározó első osztályú múlttal rendelkező idősebb játékosok mellé a fiatalabb korosztályhoz tartozó játékosokat is beépítenek a csapatba. A nemzetközi szinten is elismert csapattagok rutinját próbálják ötvözni a tehetséges fiatalok dinamizmusával és lendületével. Az ifjúsági bajnokcsapatból ennek jegyében került a a keretbe: Bartók Donát, Juhász Ádám, Nagy Ábel és Nagy Szabolcs. A szakmai munkát a Pick Szeged, az FTC és a szerb válogatott korábbi trénere, Vladan Mladics irányítja a jövőben. Új játékosok is érkeztek: Novak Boskovic, Moshe Babasafari, Alireza Mousari és Josep Beric. Az együttes célja a jó bajnoki szerepléssel kivívni a nemzetközi kupaszereplést, ezzel öregbítve a tatabányai kézilabda hírnevét.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Augusztus 02. 08:59, szombat | Sport

Magyar Nagydíj - Norris a leggyorsabb a második szabadedzésen is

Az első gyakorláshoz hasonlóan a második szabadedzésen is Lando Norris, a McLaren brit versenyzője volt a leggyorsabb a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj pénteki napján.

2025. Augusztus 02. 08:57, szombat | Belföld

Pride: Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergelyt a Budapest Büszkeség rendezvény szervezése ügyében

Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergely főpolgármestert a Budapest Büszkeség (Budapest Pride) rendezvény szervezése ügyében pénteken Budapesten.

2025. Augusztus 02. 08:55, szombat | Külföld

Donald Trump atomtengeralattjárókat vezényelt új pozícióba Dimitrij Medvegyev napokban tett kijelentésére reagálva

Donald Trump amerikai elnök atommeghajtású tengeralattjárókat vezényelt új pozícióba pénteken, reagálásként Dimitrij Medvegyev napokban tett kijelentésére.

2025. Augusztus 01. 09:58, péntek | PR

„Próbálj meg nyugdíjas lenni 30 évesen!” – Augusztusban újra jön a K&H nagy túlélőkísérlete

a díjat nyert influenszerkampány újraindul