Hírek
2012. Július 13. 13:07, péntek |
Belföld
Forrás: MTI
Magyarország Öröme Nap a kecskeméti gyermek- és ifjúsági találkozón
Magyarország öröme alcímmel tucatnyinál több határon túli művészeti csoport mutatkozik be péntek délután a XII. Európa Jövője Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági Találkozón, Kecskeméten – közölte a város kommunikációs munkatársa az MTI-vel.
Takács Valentina elmondta: a szervezők minden eddigi találkozón kiemelt figyelmet fordítottak a határon túli magyar területekről érkező csoportok fogadására. Számukra a Csiperó Fesztiválként közismert rendezvényen belül immár hagyományosan "kis fesztivált" tartanak.
A Magyarország Öröme Nap nevet viselő, pénteken délután kezdődő esemény alkalmából Kecskemétre érkezik a Szent Korona másolata a Köztársasági Őrezred Díszőrségének és a Magyar Honvédség szolnoki katonazenekarának kíséretében.
A nemzeti jelképet a városháza előtt ünnepélyes keretek között 16 órakor fogadja Zombor Gábor polgármester a 14 határon túli magyar gyermekcsoport sorfala között, majd a város egyházi vezetői és a résztvevők kíséretében a Szent Koronát a Nagytemplomban helyezik el, ahol ezt a fesztivál résztvevői és a város polgárai is megtekinthetik.
A gyerekek ezt követően megkoszorúzzák a Szent István szobrot, majd a főtérre vonulnak, ahol Gyermekvarázs-kultúrák találkozása címmel 17 órakor kezdődik a romániai, szerbiai, szlovákiai és ukrajnai magyarlakta területekről érkezett vendégegyüttesek és -kórusok bemutatója. A nap zárásaként este fél kilenctől a Tapolcai Musical Stúdió előadásában lesz látható Szörényi-Bródy: István, a király című rockoperája.
Takács Valentina hangsúlyozta: a Kecskeméten ezúttal július 7-15. között megrendezett nemzetközi gyermek- és ifjúsági programnak az egymás megismerésén túl igazi értékét az adja, hogy az elmúlt 22 év alatt több ezer kecskeméti és határon túli magyar gyermek, valamint családjaik élhették át az együvé tartozás felemelő érzését, a nemzettudat és a hazaszeretet megerősödését.
A határon túli csoportok a következő évi vendéglátásuk során a kecskeméti gyerekeknek mutatják be szülőföldjük hagyományait, kulturális értékeit.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 26. 09:34, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor: a Fidesz ellenállási politikát hirdet a Tisza által épített önkényuralmi rendszerrel szemben
A Fidesz ellenzéki politika helyett ellenállási politikát hirdet a szabadság új, széles koalíciójának megteremtése érdekében a Tisza Párt által épített önkényuralmi rendszerrel szemben
2026. Július 25. 11:00, szombat | Belföld
Vitézy Dávid: jövőre korszerű IC-motorvonatok állnak forgalomba a GYSEV-nél
Jövőre a GYSEV-nél 11 korszerű IC-motorvonat áll forgalomba a Budapest-Győr-Szombathely és a Budapest-Győr-Sopron vonalon - írta a közösségi oldalán pénteken a közlekedési és beruházási miniszter.
2026. Július 25. 09:38, szombat | Belföld
Gajdos László átfogó vizsgálatot rendelt el a hatvanpusztai telepen az állattartási szabályok betartása ügyében
Az élő környezetért felelős miniszter átfogó vizsgálatot rendelt el a Bicske és Hatvanpuszta közötti telepen tartott zebráknál az állattartási körülmények és a szabályok betartása ügyében.
2026. Július 25. 09:37, szombat | Belföld
Kapitány István: a Suzuki 76 milliárdos fejlesztésre készül Esztergomban
A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti - közölte a gazdasági és energetikai miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
