Hírek
2015. Március 03. 08:58, kedd | Helyi sport
Magabiztos győzelem
Végig kézben tartva a mérkőzést, 28-22-es győzelmet aratott hazai pályán a Tatai AC férfi kézilabda csapata a Budaörs-Tatabánya ellen az NBI/B Nyugati csoportjának 17. fordulójában, szombaton.
A fekete-fehérek így győzelemmel hangoltak a jövő heti, Dabas elleni idegenbeli rangadóra.Ősszel, gólgazdag mérkőzésen 35-31-re nyert idegenben a Tatai AC, a tatabányai fiatalok ellen most is izgalmas találkozó ígérkezett.
Erős csapattal érkeztek a vendégek, az összes olyan játékosuk eljött, aki az NBI-es gárdában is játékengedéllyel rendelkezik. Ennek megfelelően egy gyors, lendületes csata bontakozott ki, a két együttes sokáig fej-fej mellett haladt. A félidő közepén aztán a Tatai AC eggyel feljebb kapcsolt védekezésben, és Kőhalmi Dániel, Kovácsovics László és Kányai Róbert vezérletével egyre eredményesebben szűrte a vendég akciókat. Elöl is jól alakultak a dolgok, Kanyó Bence, Kanyó Ádám és Schneider Patrik jó játékával az első harminc perc végén háromgólos előnyre tett
szert a TAC.
A második felvonásban továbbra is keményen védekezett a TAC, egyre többször állították meg sikerrel az ellenfél átlövőit. A kapuban Czérna Tibor és Varga Attila is jól védett, elöl pedig megbízhatóan teljesítettek a támadók. Végül rutinos játékkal magabiztos győzelmet aratott a Tatai AC, hatvan perc után 28-22 állt az eredményjelző táblán.
Férfi kézilabda NBI/B, Nyugati csoport, 17.forduló:
Tatai AC – Budaörs-Tatabánya U23 28-22 (14-11)
legjobb tatai góldobók: Schneider Patrik 7, Kanyó Ádám, Kanyó Bence 6-6
„Egy fiatal, lendületes csapat ellen játszottunk, úgy érzem, a győzelem egy percig nem forgott veszélyben. Nagyon fontos volt, hogy nyerjünk a Dabas elleni, jövő heti mérkőzés előtt” – mondta a lefújás után Fülöp Péter vezetőedző.
„Azt kaptuk, amit vártunk: az ellenfél sokat futott, próbálkozott. Ahogy sikerült a védekezést feljavítanunk, többgólosra nőtt az előnyünk. Azt gondolom, volt ennyi különbség a két gárda között, örülök a győzelemnek” – tette hozzá a betegségből, sérülésből felépült irányító, a találkozón 6 találatig jutó Kanyó Bence.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 19. 08:00, csütörtök | Sport
Európa-liga - Négygólos bragai vereséggel búcsúzott a Ferencváros
A Ferencváros labdarúgócsapata 4-0-s vereséget szenvedett szerdán a Braga vendégeként az Európa-liga nyolcaddöntőjének visszavágóján, így 4-2-es összesítéssel elveszítette a párharcot és nem jutott a legjobb nyolc közé.
2026. Március 19. 07:30, csütörtök | Sport
Csalás - Értesítés közlekedési bírságról üzenetben
Bedőlt neki? Nem kellett volna, a rendőrség nem így kommunikál!
2026. Március 18. 15:00, szerda | Külföld
Koszovó szerint fenyegetést jelentenek a Szerbia által beszerzett kínai rakéták
2026. Március 18. 15:00, szerda | Sport
Magyar labdarúgó-válogatott - Az újonc Szűcs Tamás debreceni csapattársainak is megköszönte a meghívót
Szűcs Tamás, a Debreceni VSC 21 éves középpályása a csapattársainak is megköszönte, hogy először kapott meghívót a magyar labdarúgó-válogatott keretébe.
