Hírek
2013. Augusztus 25. 00:00, vasárnap | Helyi
Lehet kiút - jön a magáncsőd

Csődöt jelenthetnének a családok is, a tartozások átütemezését és fizetését, kiadások és bevételek tervezését pénzügyi gondnok felügyelné, ha elfogadja az Országgyűlés a kereszténydemokraták javaslatát
A Kereszténydemokrata Néppárt elkészítette a magáncsőd bevezetését lehetővé tevő törvényjavaslatát, és a kisebbik kormánypártnál bíznak abban, hogy még a nyári szünet előtt határozhat róla az Országgyűlés. Miután a javaslatot egyelőre nem tárták a Ház elé, a pontos részletek még nem ismertek.
Lapunk úgy tudja, lényegében egy újabb adósmentő csomagról van szó, azonban az eddigieknél többen élhetnének a lehetőségekkel. Így nemcsak a devizában eladósodott jelzáloghitelesek, hanem a feltételeknek megfelelő összes, fizetési nehézségekkel küzdő banki adós, valamint a közműszolgáltatóknak jelentős összeggel tartozók is. Ők a cégekhez hasonló csődvédelmet kaphatnának, ami a gyakorlatban azt jelentené, hogy például a felmondott hitelek esetében a bank nem egy összegben és azonnal követelhetné a tartozás megfizetését, illetve a végrehajtási eljárások is megelőzhetők lennének. Információink szerint a könnyítéseket csak azok vehetnék igénybe, akik legalább részben tudják és akarják fizetni kötelezettségeiket – vagyis azok, akik erre nem mutatnak hajlandóságot, vagy egyáltalán nincs miből fizetniük, nem. A programban részt vevő családok pénzügyeit gondnok felügyelné, iránymutatását – ami akár arra is kiterjedhetne, mehetnek-e nyaralni és ha igen, hova – kötelesek lennének betartani az érintettek. A javaslat tartalmazza azt is, hogy a gondnok közvetít a bankok és az adósok között, a létrejövő megállapodások utóbbiak részéről történő tartós betartása esetén pedig a tartozás egy részének elengedése is felmerülhet.
Közműtartozásra is
Úgy tudjuk, a kereszténydemokraták javaslata – bizonyos, eddig nem közölt összeghatár felett – a csődvédelmet kiterjesztené a közműtartozásokra is. Az eljárás lényegében a most a programba bekapcsolódó önkormányzatok közbeiktatásával futó adósságrendezéssel lenne azonos, azonban minden, a feltételeknek megfelelő adós igénybe vehetné, függetlenül attól, hogy az érintett helyhatóság csatlakozott-e programhoz vagy sem.
Így elkerülhetővé válnának a kikapcsolások, valamint az is, hogy a cégek végrehajtási eljárást indítsanak a megállapodást teljesítő adósokkal szemben.
Egyéb könnyítések
Információink szerint a magáncsőd lehetőse nem írná felül azokat a fizetési könnyítéseket, amelyeket már jelenleg is igénybe vehetnek a tartozásukat fizetni nem tudó banki adósok. Így például továbbra is igénybe vehetők lennének a Nemzeti Eszközkezelő által kínált lehetőségek, a bankok saját adósmentő-csomagjai.
EGYÉBIRÁNT TÖBB, hivatalosan meg nem erősített értesülés alapján elképzelhető, hogy a kormány hamarosan egy újabb fizetéskönnyítő programot is bejelent – erről annyit tudni, hogy felvetődött a devizahitelek forintra váltásának lehetősége, valamint a tartozások részleges elengedése is.
Egy másik javaslat
Szili Katalin pécsi független országgyűlési képviselő már tavaly benyújtotta saját javaslatát a magáncsődről. Az Országgyűlés volt elnökének törvénytervezetében az szerepel, hogy a lehetőséggel azok élhetnek, akiknek a lejárt tartozása meghaladja az ötszázezer forintot, vagy a család havi összjövedelmének háromszorosát. A pécsi politikus ugyancsak vagyonfelügyelő kirendelését javasolja, akinek elsődleges feladata az adós és a hitelező közötti közvetítés lenne.
A TERVEZETBEN nem szerepel a tartozások egy részének elengedése, tehát az csak fizetési könnyítéseket tenne lehetővé.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Július 01. 07:00, kedd | Helyi
SOK VOLT A ROVÁSÁN
Engedély nélkül, a tulajdonos tudtán kívül más autójával hajtott egy férfi Esztergomban, aki ellen rablás miatt körözés volt érvényben.
2025. Június 04. 10:07, szerda | Helyi
ORSZÁGOS HATÁRRENDÉSZETI ÖSSZESÍTŐ
Az elmúlt nap eseményei számokban . A szolgálatot teljesítő rendőrök 2025. június 03-án 0 óra és 24 óra közötti időszakban összesen 35 határsértőt tartóztattak fel.
2025. Augusztus 03. 08:57, vasárnap | Sport
Magyar Nagydíj - Meglepetésre Leclerc-é az első rajtkocka
Meglepetésre Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője szerezte meg az első rajtkockát a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat az élről.