Hírek
2018. November 06. 08:42, kedd | Helyi
LÉGY A MUNKATÁRSUNK!

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság olyan fiatalok jelentkezését várja, akik érdeklődnek a rendőri hivatás iránt és szeretnének csatlakozni a megye rendőri állományához.
A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság pályázatot hirdet járőrtárs beosztások betöltésére a megyei rendőr-főkapitányság szerveinek közrendvédelmi állományába, ezért iskolarendszeren kívüli képzést indít. Akik jelentkeznek és a felvételi követelményeket – 18. betöltött életév, magyar állampolgárság, érettségi megléte, büntetlen előélet, orvosi, fizikai- és pszichológia felmérés – teljesítik, úgynevezett moduláris képzés során sajátíthatják el a rendőri hivatás alapjait. A felvételt nyert fiatalok az első két hónapot, mint munkavállalók teljesítik, tehát már a kezdetekkor munkabért kapnak. A második hónaptól kezdődően – önálló intézkedési jogosultság nélkül - mint próbaidős őrmesterek, járőrtársak teljesítenek szolgálatot a megye területén. A képzés első üteme 11 hétig tart, ezt követően 5 év áll a járőrtársak rendelkezésére, hogy megszerezzék az OKJ-s rendőr végzettséget.
A pályázat pontos feltételeit a mellékelt dokumentum tartalmazza, azzal kapcsolatban érdeklődni a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Humánigazgatási Szolgálatán lehet Horváth Attila r. alezredes úrnál a 34/517-716-os telefonszámon.
A cikkhez kapcsolódó dokumentumok: PÁLYAZATI FELHÍVÁS KOMÁROM.pdf
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Július 01. 07:00, kedd | Helyi
SOK VOLT A ROVÁSÁN
Engedély nélkül, a tulajdonos tudtán kívül más autójával hajtott egy férfi Esztergomban, aki ellen rablás miatt körözés volt érvényben.
2025. Június 04. 10:07, szerda | Helyi
ORSZÁGOS HATÁRRENDÉSZETI ÖSSZESÍTŐ
Az elmúlt nap eseményei számokban . A szolgálatot teljesítő rendőrök 2025. június 03-án 0 óra és 24 óra közötti időszakban összesen 35 határsértőt tartóztattak fel.
2025. Augusztus 03. 08:57, vasárnap | Sport
Magyar Nagydíj - Meglepetésre Leclerc-é az első rajtkocka
Meglepetésre Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője szerezte meg az első rajtkockát a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat az élről.