Városlista
2025. augusztus 3, vasárnap - Hermina

Hírek

2016. Március 20. 00:00, vasárnap | Helyi

Kiállítás és a 100 megyei film Gyermelyen

Kiállítás és a 100 megyei film Gyermelyen

A nemzeti ünnep előtti pénteken, 2016. március 11-én kettős kulturális esemény várta az érdeklődőket Gyermelyen, az általános iskolában.

Tóth Ágnes szabadidő szervező Gyermely Önkormányzata nevében nyitotta meg a Zárt kapuk, nyitott ablakok kiállítást, amely turnéjának harmadik állomásán időzik egy hónapig. A Vértes Agorája által tavaly kiírt fotópályázatra többek között gyermelyi ifjú fotósok is küldtek be képeket szép számmal. Capu Dominte kapott díjat gyermek kategóriában, aki a helyi iskola tehetsége. A fődíjat Hagymási Bence érdemelte ki. A kiállítás anyaga egy hónapig tekinthető meg az intézményben.

A megnyitó után Cserteg István filmtörténeti előadása vette kezdetét. Kókai Rita, Gyermely polgármestere is jelen volt az előadáson. A prezentáció fókuszába ezúttal a Gyermelyen, Gyarmatpusztán, Bajnán és Szomoron forgatott filmek kerültek. A jelenleg ismert 100, a megyében forgatott film néhány jelentős alkotására hívta fel az előadó a figyelmet. A Legényanya című, Gyermelyen forgatott Garas Dezső film sem maradt ki az előadásból.

Cserteg István hangsúlyozta, a kutatás célja volt, hogy a megyében forgatott filmek megmaradjanak az emlékezetben címek, rendezőik, forgatási helyszínek és a készítés éve alapján. Büszkék lehetünk arra, hogy számos rendező talált méltó helyszínt filmjeinek. Komárom-Esztergom megyében csaknem száz évvel ezelőtt forgattak először játékfilmet. 1918-ban Korda Sándor készítette Komáromban Jókai Mór regénye alapján Az aranyember első kópiáját. Majd a tanácsköztársaság végeztével Angliában kötött ki testvéreivel, ahol életre keltették az angol nemzeti filmgyártást.

Az alábbi településeken voltak forgatások: Almásfüzitő, Ács, Bana, Bábolna, Baj, Bajna, Bokod, Csolnok, Dunaalmás, Esztergom, Esztergom-Búbánatvölgy, Gyarmatpuszta, Gyermely, Héreg, Kisbér, Kesztölc, Komárom, Klastrompuszta, Majk, Naszály, Oroszlány, Piliscsév, Remeteség puszta, Síkvölgy, Somodorpuszta, Súr, Szomor, Tata, Tatabánya, Tarján, Várgesztes, Vértesszőlős, Vértessomló.

A hazai stábok mellett francia, angol, német, amerikai, olasz, spanyol, szlovák, kanadai filmesek dolgoztak a mozgókép sikeréért legendás színészekkel. Kiemelhető, hogy az Oscar-díjas, tatabányai kötődésű Szabó István rendező is készített filmet megyénkben. Ugyancsak dolgozott bajnai helyszínen az Oscar-díjas cseh rendező, Jiří Menzel a Szívzűr című alkotásban. Mindenképpen jelentős az is, hogy az Oscar-díjas Légy című animációs film Tatán kapott ihletet.

– Több vendég személyes élményeit hozta el az előadásra. Egy szomori származású hölgy Budapestről utazott Gyermelyre. Zolnay Pál Hogy szaladnak a fák című filmjében szerepelt 1966-ban, és minden forgatási helyszínre emlékezett. Az előadás sorozat állomásain találkozom érdekes élményekkel, érdekes emberekkel – mondta a 100 film téma kapcsán Cserteg István.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi

95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba

Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba

2025. Július 01. 07:00, kedd | Helyi

SOK VOLT A ROVÁSÁN

Engedély nélkül, a tulajdonos tudtán kívül más autójával hajtott egy férfi Esztergomban, aki ellen rablás miatt körözés volt érvényben.

2025. Június 04. 10:07, szerda | Helyi

ORSZÁGOS HATÁRRENDÉSZETI ÖSSZESÍTŐ

Az elmúlt nap eseményei számokban . A szolgálatot teljesítő rendőrök 2025. június 03-án 0 óra és 24 óra közötti időszakban összesen 35 határsértőt tartóztattak fel.

2025. Augusztus 03. 08:57, vasárnap | Sport

Magyar Nagydíj - Meglepetésre Leclerc-é az első rajtkocka

Meglepetésre Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője szerezte meg az első rajtkockát a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat az élről.