Hírek
2011. Október 25. 15:07, kedd | Helyi
Ketten együtt már 30 évesek, börtönben válhat felnőtté a két fiatalkorú
Két fiatalkorú betörőt vettek őrizetbe a tatabányai nyomozók hétfőn. Számos bűncselekmény elkövetése írható a 14 és 16 éves fiúk számlájára.
Egy édesség diszkontba történt betörés kapcsán kerültek a rendőrök látókörébe, majd kihallgatásuk során további bűncselekmények elkövetését ismerték el.
Mint kiderült kétszer is betörtek az üzletbe. Elmondásuk szerint jó heccnek gondolták és persze éhesek is voltak. Feltehetően ez motiválta őket akkor is, mikor október elején betörtek egy pékségbe, ahonnan közel 30.000 forintnyi élelmiszert vittek el.
Egy hétvégi házba is jogosulatlanul mentek be. Éjszaka volt, mikor betörve a kisház ablakát, bejutottak az épületbe október 15-én. Éjszaka már csípős hideg volt, haza menni viszont nem akartak, így arra gondoltak reggelig a kisházban maradnak. A bátorság hamar elillant, nem mertek a bűntett helyszínén maradni, összepakoltak néhány holmit és továbbálltak.
A gyanusítotti kihallgatás során a fiúk úgy döntöttek, hogy részletesen vallanak az elmúlt hetekről. Bevallották, hogy kerékpárokat is eltulajdonítottak. Tatabányán szám szerint 4, Tatán 5 biciklilopás köthető hozzájuk.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 15. 14:11, szerda | Helyi
KÁBÍTÓSZERT CSEMPÉSZETT
Külföldről hozta be Magyarországra a kábítószert az a 35 éves férfi, akit a komáromi nyomozók egy régi határátkelőnél fogtak el.
2025. Október 06. 09:33, hétfő | Helyi
LOPÁS MIATT KERESSÜK
A Tatabányai Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri a nő azonosításához.
2025. Augusztus 28. 07:51, csütörtök | Helyi
Bajnokok Ligája - Elindultak a budapesti döntő előkészületei
A Puskás Arénában lezajlott a labdarúgó Bajnokok Ligája budapesti döntőjének előkészületeit beindító első munkaértekezlet.
