Hírek
2013. Szeptember 02. 09:44, hétfő | Helyi sport
Két büntető döntötte el a meccset

Győzni kell!
Ez volt Raffai Sándor, a Környe SE kétszeres bajnok női focicsapata edzőjének utasítása és egyben reménye a Fejér Megyei Női Labdarúgó Bajnokság második fordulója, a megye legnagyobb rangadója, a Tatabányai Amazonok ellen szombaton vívott mérkőzés előtt. Sajnos sem az edző, sem pedig a hazai környezetben mérkőző környei hölgy játékosok reményei nem váltak valóra: a meccs végén a Tatabányai Amazonok 0-2 arányú győzelmet könyvelhettek el, amire – az edző szerint az összjáték képe alapján – nem szolgált rá a bajnokcsapat.
Az első félidőben mindkét gárda gyengén teljesített, egyik sem mutatott semmi olyat, ami alapján kiemelkedhetne a mezőnyből. Passzív mezőnymunka, mindössze 1-1 kapufa volt 1-1 távoli lehetőség után, és egy keresztbe lőtt labda a vendégektől, ami veszélyesnek mondható – értékelt a meccs után az edző. Raffai Sándor a félidőben igyekezett felrázni a környei lányokat, akik érezték, hogy a mutatott teljesítmény kevés, ezért a második játékidőre úgy futottak ki a pályára, hogy „nekimennek” a vendégeknek. Ekkor már a trénernek is kezdett tetszeni, amit lát. A lányok elkezdtek játszani, jöttek a kiugratások, az átforgatások, ugyanakkor két óriási ziccert is elhibázott a hazai csapat, s ahogy az ilyenkor lenni szokott, jött a büntetés: egy kontra után büntetőt kapott a vendéggárda és ki is használta, megszerezte a mérkőzés első gólját.
Ezek után már kitámadtak a környeiek, azonban a stressz sok hibát szült, s bár így is sikerült gólhelyzetet kialakítaniuk, az ismét kimaradt… a folytatásban egy több mint vitatható helyzet után a hazaiak leálltak egy pillanatra, az ellenfél megindult, és a kontra végén – Raffai Sándor értékelése szerint – nevetséges büntetőt ítélt a játékvezető, amit ismét higgadtan használtak ki a vendégek. Hiába tettek ezután mindent egy lapra a környei hölgyek, semmi nem jött össze. Ahogy az edző summázott: ha másnap estig játszanak, akkor sem lőttek volna gólt ezen a mérkőzésen.
Raffai Sándor értékelése: a játék képe alapján ismét nem érdemeltünk vereséget, de adtunk egy félidő előnyt az ellenfelünknek, ettől idegesek lettünk, sokat hibáztunk, és ezt remekül kihasználták a vendégek. Remélem, az időben jött pofon összerázza a csapatot és a következő fordulóban helyretesszük a renoménkat.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 17. 07:25, kedd | Bulvár
A Pajta kapta az idén az Év étterme díjat
Az őriszentpéteri Pajta nyerte el az idén a Dining Guide Év étterme díjat, míg a Best Of The Best címet továbbra is a Stand őrzi.
2025. Június 17. 07:22, kedd | Életmód
Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra, sérültek is vannak
2025. Június 17. 07:22, kedd | Külföld
Izraeli-iráni konfliktus - Donald Trump szerint Irán tárgyalni szeretne
Irán tárgyalni szeretne - erősítette meg Donald Trump amerikai elnök az iráni tárgyalási szándékról szóló híreket a G7-csúcstalálkozó kanadai helyszínén hétfőn, amikor Mark Carney kanadai miniszterelnökkel találkozott.
2025. Június 17. 07:21, kedd | Belföld
Orbán Viktor: ma is bátorság kell ahhoz, hogy szabadok maradhassunk
Ma is bátorság kell ahhoz, hogy szabadok maradhassunk - jelentette ki a miniszterelnök hétfőn, az ötvenhatos vértanúk emléknapján.