Hírek
2013. November 05. 13:52, kedd | Helyi
Kaposvárra vitték a lopott gépjárműveket VIDEÓVAL!

18 gépjármű eltulajdonítását ismerte be gyanúsítotti kihallgatásán a 40 éves N. Zsolt és a 22 éves O. Ferenc
Forró nyomon indultak el a rendőrök 2013. március 23-án reggel, mikor újabb gépjárműlopásról értesültek. Ismét két személygépkocsit tulajdonítottak el Tatabányáról az akkor még ismeretlen elkövetők. A nyomok Kaposvárra vezettek, ahol még aznap egy MÉH-telepen megtalálták az egyik autót. A nyomozók előállították az autóbontó tulajdonosát, aki gyanúsítotti kihallgatásán elmondta, hogyan került hozzá a kocsi és azok, melyeket a gyanúsítottak heti rendszerességgel adtak le a telepen. A 42 éves kaposvári B. László ellen – szabadlábon hagyása mellett – nagyobb értékre üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett orgazdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Tatabányai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya.
2013. március 27-én a tatabányai nyomozók összehangolt akció keretén belül nagyegyházi otthonában elfogták a két autótolvajt is. N. Zsolt elmondta, hogy a bűncselekmény elkövetését saját autóján gyakorolta és tökéletesítette, így a járművek feltöréséhez mintegy másfél percre, beindításához indító kulcs nélkül 3-4 percre volt szüksége. 2013 januárjában és februárjában Tatabányára jártak át és innen lopták el a kocsikat, majd Budaörsre és Székesfehérvárra „terjeszkedtek tovább”. Az eltulajdonított járművekkel egyenesen Kaposvárra hajtottak, ahol leadták a MÉH-telepen, zsebre tették az értük kapott pénzt, majd visszautaztak Nagyegyházára.
A 40 éves N. Zsolt és a 22 éves O. Ferenc ellen – előzetes letartóztatásuk mellett – nagyobb értékre dolog elleni erőszakkal üzletszerűen elkövetett lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Tatabányai Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya, melyet vádemelési javaslattal küldött meg a Tatabányai Járási Ügyészségnek.
A MÉH-telepen készült videó megtekinthető ITT!
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Július 01. 07:00, kedd | Helyi
SOK VOLT A ROVÁSÁN
Engedély nélkül, a tulajdonos tudtán kívül más autójával hajtott egy férfi Esztergomban, aki ellen rablás miatt körözés volt érvényben.
2025. Június 04. 10:07, szerda | Helyi
ORSZÁGOS HATÁRRENDÉSZETI ÖSSZESÍTŐ
Az elmúlt nap eseményei számokban . A szolgálatot teljesítő rendőrök 2025. június 03-án 0 óra és 24 óra közötti időszakban összesen 35 határsértőt tartóztattak fel.
2025. Augusztus 03. 08:57, vasárnap | Sport
Magyar Nagydíj - Meglepetésre Leclerc-é az első rajtkocka
Meglepetésre Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője szerezte meg az első rajtkockát a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat az élről.