Hírek
2011. Október 15. 09:16, szombat | Helyi önkormányzati
INTER-AKTÍV GENERÁCIÓK

A "Fiatalokkal a fiatalokért" konferenciát tartottak Tatán. A konferenciára és a kapcsolódó programokra meghívták Tata valamennyi testvér- és partnertelepülését is.
Tata Város Önkormányzata 2008-ban indította útjára a fiatalokkal és gyermekekkel foglalkozó nemzetközi eszmecsere-sorozatát. Eddig három konferenciát szerveztek a fiatalok és gyermekek életének különböző aspektusaival kapcsolatban (gyermekbarát városok, drog prevenció, iskolai erőszak).
Az Európai Unió „Európa a polgárokért” programja által 35.560 euró támogatásban részesített, idén induló, „Inter-aktív generációk” című projekttel új fejezetet szeretnének nyitni a testvérvárosaikkal közös együttgondolkodásban. Ebben az új projektben a fiatalok társadalmi kapcsolataira koncentrálnak.
Projektjük fő témája az, hogy hogyan építsék ki és tartsák fenn helyi közösségeikben az ún. intergenerációs kapcsolatokat – azaz hogyan hozzák össze fiatalokat és időseket közös, kölcsönösen vonzó és kölcsönös előnyökkel járó tevékenységek révén.
A projekt résztvevői Tata valamint 10 testvér- és partnertelepülése szakemberei, döntéshozói és önkéntesei.
A projekt célja az, hogy segítséget nyújtsanak a részt vevő településeknek (adott esetben új) intergenerációs projektek létrehozásához
1. a fiatalokra és idősekre vonatkozó európai és nemzeti stratégiák bemutatásával, különös tekintettel azok intergenerációs aspektusaira és az önkéntesek bevonására;
2. lehetőség teremtésével arra, hogy a résztvevők kicseréljék ez irányú helyi tapasztalataikat – részben azok formális előadások keretében történő bemutatásával, részben egy közös nemzetközi kreatív csapatmunkában történő részvételükkel.
A projekt a következő három eseményt foglalja magába:
2011. október 14-15. – „A fiatalokért, a fiatalokkal” konferencia
Konferencia arról, hogy milyen előnyökkel járhat a fiatalok számára az intergenerációs tevékenységekben történő részvétel és az önkéntes munka. A rendezvény második napján fiataloknak szóló foglakozásokra kerül sor – a testvérvárosi résztvevők közreműködésével.
2012. május 4-5.
Konferencia arról, hogy hogyan járulhat hozzá az idős emberek bevonása különféle intergenerációs tevékenységekbe (azaz a fiatalokkal történő szervezett együttlétük, együttműködésük) idős napjaik aktív eltöltéséhez.
2012. október 12-15.
Műhelymunka, melynek keretében a tatai és testvérvárosi résztvevők nemzetközi csapatmunkában komplex intergenerációs projekteket dolgoznak ki (egy adott tatai helyszín – az „ifjúsági klubhelyiség” – üzemeltetési lehetőségeinek feltárására).
A három esemény legfontosabb mozzanatait egy közös kiadványban mutatják be. Ennek megjelenését 2012 végére tervezik.
Valamennyi jelenlegi és jövendő testvérváros részt vesz a projekt megvalósításában. Rendezvényenként kb. 45 külföldi vendégre számítanak a következő 10 településről: Alkmaar (Hollandia), Gerlingen (Németország), Dammarie-lès-Lys (Franciaország), Arenzano (Olaszország), Szőgyén (Szlovákia), Montebelluna (Olaszország), Szováta (Románia), Pińczów (Lengyelország), Bystřice (Csehország) és Magyarkanizsa (Szerbia).
A konferenciához egyéb programok is kapcsolódnak, melyeket Tata több helyszínén tartanak pénteken és szombaton.
A konferencia résztvevőit Michl József, Tata polgármestere köszöntötte, az ülést Robozné Schönfeld Zsuzsanna, Tata alpolgármestere vezette
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 02. 08:59, szombat | Sport
Magyar Nagydíj - Norris a leggyorsabb a második szabadedzésen is
Az első gyakorláshoz hasonlóan a második szabadedzésen is Lando Norris, a McLaren brit versenyzője volt a leggyorsabb a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj pénteki napján.
2025. Augusztus 02. 08:57, szombat | Belföld
Pride: Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergelyt a Budapest Büszkeség rendezvény szervezése ügyében
Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergely főpolgármestert a Budapest Büszkeség (Budapest Pride) rendezvény szervezése ügyében pénteken Budapesten.
2025. Augusztus 02. 08:55, szombat | Külföld
Donald Trump atomtengeralattjárókat vezényelt új pozícióba Dimitrij Medvegyev napokban tett kijelentésére reagálva
Donald Trump amerikai elnök atommeghajtású tengeralattjárókat vezényelt új pozícióba pénteken, reagálásként Dimitrij Medvegyev napokban tett kijelentésére.
2025. Augusztus 01. 09:58, péntek | PR
„Próbálj meg nyugdíjas lenni 30 évesen!” – Augusztusban újra jön a K&H nagy túlélőkísérlete
a díjat nyert influenszerkampány újraindul