Hírek
2014. December 16. 09:04, kedd | Helyi
Héregen találkoztak a Jövőkép műhely tagjai
Vértesszőlős után Héreg adott otthont 2014. december 10-én a Jövőkép műhely szakmai találkozónak, amelyen a Komárom-Esztergom megyei döntéshozók és munkatársaik, kulturális szakemberek vettek részt. A szakmai munka keretét a Nemzeti Művelődési Intézet megyei irodája (NMI), valamint A Vértes Agorája adta Salamon Hugó vezetésével. A bevezetőben Nieszner József, Héreg polgármestere köszöntötte a résztvevőket.
Az első találkozón megfogalmazott stratégiát megvalósító, közösségi projektek kidolgozása volt a cél. A résztvevők megismerkedtek a kockázatelemzés módszertanával, és a kidolgozott programok mellé kommunikációs tervet is készítettek.
A korábbi javaslatok alapján a héregi találkozón lehetősége nyílt a különböző településekről és szervezetektől érkezett kollégáknak, hogy kidolgozott ötleteiket egymással megosszák, véleményt kérjenek egymástól, sőt közös akciókon gondolkodjanak. A kulturális szakemberek megfogalmazták, ilyen konzultációkra szükség van a fejlődés érdekében.
Tatabánya járás települései fontosnak ítélték a programot. Héreg, Szomor, Gyermely, Környe, Vértessomló, Szárliget és Tatabánya kulturális szakemberei vettek részt a műhelymunkában, ugyanakkor több megyei település is aktivizálta magát. A Vértes Agorája és a Nemzeti Művelődési Intézet megyei irodájának munkatársai segítették a résztvevőket abban, hogy a településük kulturális, közösségi stratégiájának lehetséges irányait kijelöljék.
Az igényfelmérés alapján 2015-ben újabb területek módszertanával segítheti a kulturális terület szakembereit az NMI és A Vértes Agorája.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Március 22. 09:08, péntek | Helyi
TÖRETLEN EGYÜTTMŰKÖDÉS
Közös képzést tartottak a rendőrök és az önkéntes tűzoltók.
2024. Március 17. 07:12, vasárnap | Helyi
Olimpiai selejtező
Hiába védett ihletett formában Bartucz, kikapott a kéziválogatott
2024. Március 09. 06:53, szombat | Helyi
Aranycsata
Jön a rangadó a bajnoki címért folyó küzdelemben