Hírek
2017. Március 31. 09:04, péntek | Helyi
Házhoz megyünk Komárom-Esztergom megyében

A bűnmegelőzési szakemberek Tatabányán várták az érdeklődőket.
Komárom-Esztergom megyében is folytatódik 2017-ben a „Házhoz megyünk” elnevezésű országos vagyonvédelmi programsorozat. Az állampolgárok idén először 2017. március 30-án Tatabányán, az Újvárosi piacon találkozhattak személyesen a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési előadóival.
A program során a szakemberek vagyonvédelmi tanácsokkal segítik az érdeklődőket. Hiteles forrásból, szakértőktől származó információk közreadásával lehetőség nyílik a lakosság részére a veszélyhelyzetek elkerülésére, értékeik megóvására, valamint a megfelelő vagyonvédelemhez szükséges döntések meghozatalára.
A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja az állampolgárok figyelmét, hogy hívatlanul „nem mennek házhoz”. Előre egyeztetett időpontban keresik fel azokat, akik korábban valamely információs pontnál igényelték azt.
A „Házhoz megyünk” program mellett lehetőség nyílt a látogatóknak kerékpár regisztrációra is. A rendőrök a BIKESAFE kerékpár regisztrációs programnak köszönhetően az elmúlt évben több száz „kétkerekű” adatait rögzítették.
A rendőrök a jövőben kerékpáros versenyeken, kerékpárutak mentén, valamint rendezvényeken biztosítják az egységes nyilvántartási rendszer igénybevételét és az adatok rögzítését.
A rendőrség a www.bikesafe.hu weboldalon ingyen regisztrálja a kerékpárokat, ahol megfelelő adatbiztonság mellett a járművek egyedi jellemzőit is tárolják. A regisztrált kerékpárokhoz egy matrica jár, amely lógó azt jelzi, hogy az adatbázis rendszerben szerepel a kétkerekű.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 04. 10:07, szerda | Helyi
ORSZÁGOS HATÁRRENDÉSZETI ÖSSZESÍTŐ
Az elmúlt nap eseményei számokban . A szolgálatot teljesítő rendőrök 2025. június 03-án 0 óra és 24 óra közötti időszakban összesen 35 határsértőt tartóztattak fel.
2025. Április 15. 18:34, kedd | Helyi
Labdarúgó NB II - Sorozatban harmadszor nyert a Honvéd
A házigazda Budapest Honvéd egygólos győzelmet aratott a Gyirmót felett a labdarúgó NB II 24. fordulójának hétfői zárómérkőzésén.
2025. Április 02. 09:56, szerda | Helyi
KÉT DÍLER KIIKTATVA
A DELTA Program keretében összehangolt akcióval egyszerre két helyen fogtak el a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a Dorogi Rendőrkapitányság nyomozói két férfit, akik a gyanú szerint kábítószert árultak Dorogon és
2025. Március 25. 10:09, kedd | Helyi
HAJNALI RAJTAÜTÉS
A DELTA Program keretében egy hevesi drogkereskedőt hallgattak ki gyanúsítottként az oroszlányi rendőrök.