Hírek
2016. Június 18. 00:00, szombat | Helyi
Harmadjára is Győri Filharmonikusok
A Győri Filharmonikusok és a Vértes Agorája megállapodásának köszönhetően immáron a harmadik évadot hirdette meg a győri zenekar Tatabányán - tudtuk meg a helyszínen tartott sajtótájékoztatón, ahol jelen volt Schmidt Csaba polgármester is.
A Győri Filharmonikus Zenekar, mint a régió nemzeti besorolású kiemelkedő kulturális szereplője 2014-ben indította el komolyzenei bérletes évadját Tatabánya és a környező települések lakóinak. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy ez előző évadok zenei stílus-barangolása után idén a klasszikus komolyzene kapja majd a főszerepet. Az eddigi évekhez hasonlóan idén is öt előadás várja majd a bérleteseket, melyek közül kiemelkedik Miklósa Erika áriaestje és a Tatabányai Szimfonikus Zenekar hangversenye is.
A bejelentésen részt vett Schmidt Csaba, városunk polgármestere is. „Örömre szolgál, hogy a világszínvonalú zenészekkel együttműködő társulatot visszatérő vendégként köszönthetjük Tatabányán, hiszen ez azt jelzi, hogy évadról-évadra meg lehet tölteni a Vértes Agoráját a komolyzene iránt érdeklődőkkel is” – mondta el településünk vezetője.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Március 22. 09:08, péntek | Helyi
TÖRETLEN EGYÜTTMŰKÖDÉS
Közös képzést tartottak a rendőrök és az önkéntes tűzoltók.
2024. Március 17. 07:12, vasárnap | Helyi
Olimpiai selejtező
Hiába védett ihletett formában Bartucz, kikapott a kéziválogatott
2024. Március 09. 06:53, szombat | Helyi
Aranycsata
Jön a rangadó a bajnoki címért folyó küzdelemben