Hírek
2024. Március 01. 18:09, péntek |
Helyi
Forrás: KEMMA
Gyászol Tatabánya
Elhunyt a város szeretett karnagya
Elhunyt Murányi Ferenc, a Kodály Zoltán Általános Iskola alapító igazgatója, Tatabánya Kultúrájáért Díjas karnagy, zeneszerző.
Murányi Ferenc a város kulturális életének meghatározó személyisége volt. Alapító igazgatója volt a Kodály Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolának, ahol a vezetői teendők mellett tanított, karnagyként pedig fiúkórust is vezetett – olvasható a bejegyzésben.
Murányi Ferenc évtizedeken keresztül vezette az intézményt, emellett a Tatabányai Bányász Vegyeskar karnagyaként és szakmai vezetőjeként biztosította a város rendezvényeinek hátterét. Az együttessel hozzájárult Tatabánya kulturális életének színvonalához és színesítéséhez, méltón képviselte városunkat hazánk távolabbi településein és külföldön egyaránt.
A bányász vegyeskar az 1994-es évtől Bárdos Lajos nevével fémjelezve folytatta tovább működését. Murányi Ferenc az együttest működtető alapítvány alapító tagja volt, évekig segítette a kórust a basszus szólam vezetőjeként és a vegyeskar másodkarnagyaként is. Zeneszerzői munkássága is jelentős. A vegyeskórus repertoárját sok értékes, zömében helyi kötődésű saját szerzeménnyel gazdagította. Ilyenek a Szent Borbála-mise, vagy a Fohász Tatabányáért.
A város köszöni neki áldozatos, kiemelkedő szakmai tevékenységét, a zene és a pedagógia iránti elhivatottságát, amellyel tatabányai diákok ezreivel szerettette meg a zenét, és hálával tartoznak neki a város kulturális életéért végzett munkájáért.
Nyugodjék békében!
Kovács Cs.Tibor
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 15. 14:11, szerda | Helyi
KÁBÍTÓSZERT CSEMPÉSZETT
Külföldről hozta be Magyarországra a kábítószert az a 35 éves férfi, akit a komáromi nyomozók egy régi határátkelőnél fogtak el.
2025. Október 06. 09:33, hétfő | Helyi
LOPÁS MIATT KERESSÜK
A Tatabányai Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri a nő azonosításához.
2025. Augusztus 28. 07:51, csütörtök | Helyi
Bajnokok Ligája - Elindultak a budapesti döntő előkészületei
A Puskás Arénában lezajlott a labdarúgó Bajnokok Ligája budapesti döntőjének előkészületeit beindító első munkaértekezlet.

