Hírek
2018. Január 06. 05:00, szombat |
Külföld
Forrás: Bajnok Artúr, az MTI tudósítója jelenti:
Frontex: 60 százalékkal csökkent tavaly az Európába érkező migránsok száma

Körülbelül 60 százalékkal csökkent az Európai Unióba érkező illegális bevándorlók száma 2017-ben az előző évhez képest.
Tavaly összesen 204 ezer embert regisztráltak a hatóságok az olasz és a görög szigeteken, illetve Spanyolországban - derült ki az uniós part- és határvédelmi ügynökség (Frontex) pénteken közzétett jelentéséből.
A szervezet rámutatott, hogy a számok már a második egymást követő évben csökkennek, s Görögország után tavaly Olaszországon is enyhült a nyomás, Spanyolországba ugyanakkor rekordszámú migráns érkezett.
Az előzetes adatok szerint az EU-ba összesen 204 300 bevándorló érkezett 2017-ben a három fő migrációs útvonalon keresztül.
A bevándorlók legfőbb belépési pontjának még mindig Olaszország számít, jóllehet az itt regisztráltak száma a korábbiakhoz képest végig alacsony volt, sőt júliusban meredeken tovább csökkent. A Frontex szerint ez a változás a legjelentősebb fejlemény az EU és Törökország között létrejött migrációs egyezmény óta.
Olaszországban 119 ezren értek partot, akik közül a legtöbben nigériai, guineai és elefántcsontparti állampolgárok voltak.
A görög szigeteken kikötő - többségében szíriai és iraki - menedékkérők száma 41 700 körül volt, ami kevesebb mint a negyede a 2016-os adatoknak. Kiemelték, hogy 2017 második felében valamelyest nőtt az érkezők száma az előző év azonos időszakához képest, ami azt jelzi, hogy az embercsempészek még nem adták fel a próbálkozást.
Spanyolországba az év eleje óta nagyjából 22 900-an érkeztek Észak-Afrikából, ami több mint duplája a 2016-os számoknak, s rekordot jelent az adatgyűjtés 2009-es kezdete óta. Itt a bevándorlók legnagyobb csoportját messze a marokkóiak és az algériaiak alkotják.
A Földközi-tenger nyugati részén húzódó útvonalon a migrációs nyomás erősödésének egyik fő oka a származási és tranzitországokban fokozódó instabilitás - közölte a Frontex korábban.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 02. 08:55, szombat | Külföld
Donald Trump atomtengeralattjárókat vezényelt új pozícióba Dimitrij Medvegyev napokban tett kijelentésére reagálva
Donald Trump amerikai elnök atommeghajtású tengeralattjárókat vezényelt új pozícióba pénteken, reagálásként Dimitrij Medvegyev napokban tett kijelentésére.
2025. Július 31. 07:49, csütörtök | Külföld
Hszi Csin-ping: Kína gazdasága továbbra is komoly kihívásokkal néz szembe
Kína gazdasága továbbra is komoly kockázatokkal és kihívásokkal néz szembe - figyelmeztetett Hszi Csin-ping kínai államfő a Kínai Kommunista Párt legfelső döntéshozó testületének szerdai ülésén Pekingben.
2025. Július 30. 07:33, szerda | Külföld
Fegyveres támadás történt egy New York-i felhőkarcolóban, többen meghaltak
Két biztonsági őr és két irodai alkalmazott halt meg a New York-i felhőkarcolóban hétfő este történt fegyveres támadásban – derül ki az erőszakos cselekménnyel kapcsolatban kedden nyilvánosságra hozott részletekből.
2025. Július 29. 07:45, kedd | Külföld
Parajd - Bevezették a Korond-patak vizét a bánya fölött megépített csőrendszerbe
Bevezették hétfő hajnalban az elárasztott parajdi sóbánya fölött folyó Korond-patak vizét az ebből a célból épített csőrendszerbe, és ezzel végéhez közelednek a bányánál zajló sürgősségi munkálatok