Hírek
2016. Március 17. 09:59, csütörtök | Helyi
Forgalommal szemben

Az autópályás rendőrök Tata térségében ellenőrizték az osztrák férfit.
A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-Irányítási Központjába 2016. március 17-én 0 óra 54 perckor érkezett bejelentés, hogy az M1-es autópálya 42-es kilométerszelvényében egy személygépkocsi a forgalommal szemben halad.
Az autópályás rendőrök a Budapest felé vezető oldal 50-es kilométerszelvényben a megkülönböztető hang és fényjelzéssel megkísérelték megállítani a járművet, azonban a sofőr kikerülte a szolgálati gépkocsit és tovább hajtott.
A járőrök a veszélyhelyzetet felmérve a 61-es kilométerszelvényben két szolgálati gépkocsival a Budapest irányába tartó forgalmat folyamatosan lassították. A forgalommal szemben közlekedő jármű vezetője Tata térségében a rendőrök jelzéseit, valamint a torlódást észlelte és a leállósávra húzódva megállt.
A magyar hatósági jelzésű autót egy 84 éves osztrák állampolgár vezette, aki nem értette az intézkedés okát. Elmondása szerint Sopron felé tartott és a sztrádára való felhajtása előtt rossz útbaigazítást kapott. A rendőrök a zavart férfit megnyugtatták, majd járművét a helyes irányba fordították. A gépkocsivezető balesetet nem okozott, azonban az általa előidézett cselekményt elismerte.
A rendőrök a külföldi ellen közúti veszélyeztetés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Július 01. 07:00, kedd | Helyi
SOK VOLT A ROVÁSÁN
Engedély nélkül, a tulajdonos tudtán kívül más autójával hajtott egy férfi Esztergomban, aki ellen rablás miatt körözés volt érvényben.
2025. Június 04. 10:07, szerda | Helyi
ORSZÁGOS HATÁRRENDÉSZETI ÖSSZESÍTŐ
Az elmúlt nap eseményei számokban . A szolgálatot teljesítő rendőrök 2025. június 03-án 0 óra és 24 óra közötti időszakban összesen 35 határsértőt tartóztattak fel.
2025. Augusztus 03. 08:57, vasárnap | Sport
Magyar Nagydíj - Meglepetésre Leclerc-é az első rajtkocka
Meglepetésre Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője szerezte meg az első rajtkockát a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat az élről.