Hírek
2011. Szeptember 29. 08:00, csütörtök | Helyi
Fiatalok Napja és Állásbörze a főiskolán

Minden diplomás számára nyitott állásbörzét tart október ötödikén, szerdán egy órától hat óráig a tatabányai Modern Üzleti Tudományok Főiskolája.
Az eseményen nemcsak állásajánlatokat találhatnak az érdeklődők, hanem segítséget kaphatnak életrajz és motivációs levél megírásához, illetve próbainterjún vehetnek részt, ahol a meghallgatás után szakértők mondják el tanácsaikat a jobb benyomás elérése és az eredményes álláskeresés érdekében szükséges változásokhoz, továbbá grafológiai gyorselemzéssel is várják az érdeklődőket.
Három órától egy fejvadász cég pszichológusa tart előadást. A résztvevők között egy 50.000 forint értékű nyereményt sorsolnak ki, melyért elkészítik a nyertes karriertesztjét, azaz meghatározzák az adott személy erősségeit és gyengeségeit, illetve tanácsot adnak számára az egyéniségének leginkább megfelelő munka kiválasztására.
Délelőtt tíz órától a „Fiatalok Napja” néven az EU fiatal vállalkozókat segítő lehetőségeiről tartanak előadásokat, illetve a vállalkozóvá válás lehetőségeiről nyújtanak tájékoztatást, sikeres fiatalok mondják el tapasztalataikat.
A rendezvények ingyenesek, de online regisztrációhoz kötöttek a fiataloknapja@mutf.hu e-mail címen.
A karrier nap részletes programja ITTolvasható.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Július 01. 07:00, kedd | Helyi
SOK VOLT A ROVÁSÁN
Engedély nélkül, a tulajdonos tudtán kívül más autójával hajtott egy férfi Esztergomban, aki ellen rablás miatt körözés volt érvényben.
2025. Június 04. 10:07, szerda | Helyi
ORSZÁGOS HATÁRRENDÉSZETI ÖSSZESÍTŐ
Az elmúlt nap eseményei számokban . A szolgálatot teljesítő rendőrök 2025. június 03-án 0 óra és 24 óra közötti időszakban összesen 35 határsértőt tartóztattak fel.
2025. Augusztus 02. 08:59, szombat | Sport
Magyar Nagydíj - Norris a leggyorsabb a második szabadedzésen is
Az első gyakorláshoz hasonlóan a második szabadedzésen is Lando Norris, a McLaren brit versenyzője volt a leggyorsabb a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj pénteki napján.