Városlista
2025. augusztus 3, vasárnap - Hermina

Hírek

2012. Február 09. 08:56, csütörtök | Helyi sport
Forrás: http://www.carbonexkc.com/

Ezúttal tizenhárommal volt jobb a Veszprém

Ezúttal tizenhárommal volt jobb a Veszprém

Marian Cozma halálának harmadik évfordulóján találkozott egymással a Tatabánya Carbonex KC és az MKB Veszprém együttese.

Ez alkalomból több hazai és vendég szurkoló is mécsest gyújtott a Földi Imre Sportcsarnok előtt, illetve az úgynevezett „B – közép” egy mezt is kifüggesztett a mérkőzés idejére, ezzel is tisztelegve Marian emléke előtt.
A tatabányai fiúk nem kezdték jól a mérkőzést. Hat percnek kellett eltelnie, hogy megszülessen az első hazai gól. A Veszprém akkor már háromnál tartott. 2 – 6 – nál Debre Viktor időt kért, ám ezúttal ez sem segített. Húsz perc játék után 4 – 13 volt az állás. Míg a tatabányaiaknál Vedran, Harsányi, Lele és Gál Gyula talált csak be a jó napot kifogó Alilovic kapujába, addig a veszprémiek több könnyű gólt lőttek és a védelmük is jól működött.
A félidő végéig Szente ugyan bemutatott néhány bravúrt, de a támadás akadozott. A Veszprém minden egyes hibát könyörtelenül kihasznált, így harminc perc játék után 8 – 17 volt az állás.
A második félidőben többet cserélt Debre Viktor és Mocsai Lajos is. Harsányiék nyolc perc alatt 4 gólt szereztek, így sikerült közelebb kerülni a vendégekhez. A 8. percben 12 – 21 volt az állás. Onnan aztán nyolc perc tatabányai gólcsend következett.
A teltházas Földi Imre Sportcsarnokban akkor lett ismét igazán jó a hangulat, amikor a második félidő felénél a tatabányai fiúk kettő perc alatt három gyors gólt szereztek.
A mérkőzés utolsó 10 percében Szentét Bartucz László váltotta a kapuban. A fiatal hálóőrnek is voltak szép védései. Ennek és a javuló védelemnek köszönhetően a 22., 23. percben is három gyors tatabányai gól is születhetett. Ekkor 18 – 28 – at mutatott az eredményjelző.
A vége ezúttal 13 gólos különbség lett. Az eredmény: Tatabánya Carbonex KC - MKB Veszprém 21 – 34.
Debre Viktor: - Az első félidőben abszolút nem működtünk. Nagyon rosszul játszottunk. Folyamatosan azokat a hibákat vétettük, amiről egész héten beszéltünk, hogy mire figyeljünk. Gondolok itt a támadásra, a védekezésre, a visszafutásra. Egész héten azt kértem, hogy ne adjunk könnyű labdákat a kezükbe, hiszen keményen megbüntetik minden egyes hibánkat. Ehhez képest hibát hibára halmoztunk.


Fotó:Cserveny Zoltán

Ezek érdekelhetnek még

2025. Augusztus 02. 08:59, szombat | Sport

Magyar Nagydíj - Norris a leggyorsabb a második szabadedzésen is

Az első gyakorláshoz hasonlóan a második szabadedzésen is Lando Norris, a McLaren brit versenyzője volt a leggyorsabb a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj pénteki napján.

2025. Augusztus 02. 08:57, szombat | Belföld

Pride: Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergelyt a Budapest Büszkeség rendezvény szervezése ügyében

Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergely főpolgármestert a Budapest Büszkeség (Budapest Pride) rendezvény szervezése ügyében pénteken Budapesten.

2025. Augusztus 02. 08:55, szombat | Külföld

Donald Trump atomtengeralattjárókat vezényelt új pozícióba Dimitrij Medvegyev napokban tett kijelentésére reagálva

Donald Trump amerikai elnök atommeghajtású tengeralattjárókat vezényelt új pozícióba pénteken, reagálásként Dimitrij Medvegyev napokban tett kijelentésére.

2025. Augusztus 01. 09:58, péntek | PR

„Próbálj meg nyugdíjas lenni 30 évesen!” – Augusztusban újra jön a K&H nagy túlélőkísérlete

a díjat nyert influenszerkampány újraindul