Hírek
2013. December 13. 11:34, péntek | Helyi
Évet zártak a pedagógusok
Bár a tanév még a felénél sem jár, az évvége a város iskolának vezetői körét is ünneplésre hozta össze, melynek a Sárberki Általános Iskola adott otthon
Az egybegyűlteket dr. Kancz Csaba alpolgármester köszöntötte, majd az iskola tanulói utaztatták el álomországba a megjelent intézményvezetőket karácsonyi műsorukkal. Büszkék lehetünk oktató intézményeire, hiszen nem csak városunkban, hanem a térség több településéről is bizalmat szavaznak a szülők, diákok nekik – hangzott el dr. Kancz Csaba köszöntőjében. Kiemelte az intézményekkel való párbeszéd fontosságát az önkormányzat részéről, amely a kölcsönös bizalommal együtt megmaradt az év eleji változások után is. Továbbra is az iskolák mögött állunk, amelyet a nyáron, 100 millió forintból megvalósult intézményi felújítások is alátámasztanak – fogalmazott az alpolgármester és hozzátette: várhatóan ezek a rekonstrukciós munkák a jövő évben is folytatódnak. Dr. Kancz Csaba t a mérőrendszerbe való bejelentkezésre ösztönözte a pedagógusoka, majd megköszönte egész éves munkájukat.A köszöntő után az iskola tanulóinak káprázatos műsora következett, amit egy közös éneklés és némi ünneplés követett.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.












