Hírek
2013. November 21. 00:00, csütörtök | Helyi sport
ERIMA Kézilabda-Gyermekbajnokság
Az idei tanévben átalakult az ERIMA kézilabda-gyermekbajnokság versenyeztetési rendszere, illetve játékszabályzata
Az eddig megszokott rendtől jelentősen eltér a lebonyolítás rendszere: nincsenek megyei illetve régiós fordulók, valamint az országos elődöntőt is eltörölték.
Az új rendszer szerint azok a csapatok, akik a tavalyi tanév folyamán a korosztályukban az országos döntő résztvevői voltak (korosztályonként 8-8 csapat)
automatikusan kvalifikálták magukat a 16 csapatos kiemelt bajnokságba, a maradék 8 helyre pedig 2013. októberében kvalifikációs tornákon lehetett jogot szerezni az indulásra. Az is újdonság, hogy összevontak korosztályokat, így az 5-6. évfolyam, valamint a 7-8. évfolyam együtt versenyez.
A tatabányai Kodály Zoltán Általános Iskola 5-6. évfolyamos csapata automatikus résztvevői a kiemelt bajnokságnak, míg az idősebb korosztály sajnos a tavalyi tanév folyamán nem jutott az országos döntőbe, így ők a kvalifikációs tornára kényszerültek, de végül a második fordulón túljutva ők is jogot szereztek a kiemelt bajnokságban folytatni a küzdelmeket. Azok a csapatok, akik nem jutottak be a kiemelt osztályba, ebben a szezonban már csak a régiós bajnokságban versenyezhetnek.
A kiemelt osztály küzdelmei bajnoki rendszerben folynak: 2013. novemberétől 2014. május közepéig fordulónként 4-4 csapat mérkőzik különböző helyszíneken, minden csapat oda-vissza vágós alapon küzd a helyezésekért, majd 2014. májusára kialakul a végső sorrend és az első 8 helyzett csapat játszhat a bajnoki címért az országos döntőben.
Horváth Árpád elmondta, hogy tanítványaival november végén kezdik meg a küzdelmeket a kiemelt osztályban, nagyon erős a mezőny, nem lesz könnyű dolguk a srácoknak, de a céljuk, hogy a bajnokság első nyolc helyének valamelyikén végezzenek és résztvevői legyenek az országos döntőnek.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 18. 15:00, szerda | Külföld
Koszovó szerint fenyegetést jelentenek a Szerbia által beszerzett kínai rakéták
2026. Március 18. 15:00, szerda | Sport
Magyar labdarúgó-válogatott - Az újonc Szűcs Tamás debreceni csapattársainak is megköszönte a meghívót
Szűcs Tamás, a Debreceni VSC 21 éves középpályása a csapattársainak is megköszönte, hogy először kapott meghívót a magyar labdarúgó-válogatott keretébe.
2026. Március 18. 13:00, szerda | Külföld
Uniós vezetők: az EU intenzív megbeszéléseket folytat a Barátság kőolajvezeték újraindítása érdekében
2026. Március 18. 12:00, szerda | Külföld
Ukrán kormányfő: Ukrajna megkapta az európai uniós csatlakozás teljes feltételcsomagját
Az ukrán delegáció Brüsszelben megkapta az Európai Uniótól a csatlakozás feltételeit a három utolsó tárgyalási klaszterre vonatkozóan, ezt követi a tárgyalások sikeres lezárása és a csatlakozási szerződés aláírása
