Hírek
2020. Március 03. 05:19, kedd |
Külföld
Forrás: mti
Eddig csaknem 118 ezer migráns hagyta el a Törökországot az EU irányába
Törökország nyugati határainak csütörtök éjszakai megnyitása óta 117 ezer 677 migráns hagyta el az országot az Európai Unió irányába - közölte Süleyman Soylu török belügyminiszter hétfőn hivatalos Twitter-fiókján.
Soylu szűkszavú bejegyzésében részleteket nem közölt. A török belügyminiszter által közölt adatok az Európába tartó bevándorlók számának óriási léptékű növekedéséről tanúskodnak, a tárcavezető szombat éjszaka még csak 47 ezer, vasárnap délelőtt pedig már 76 ezer távozó migránsról számolt be.
Mindazonáltal az elsősorban érintett görög hatóságok a török adatokat cáfolják, mondván az időközben megerősített határvédelemnek köszönhetően a tízezresre duzzadt migránstömegből csak nagyon kevesen tudják átlépni ténylegesen a határt, és aki megteszi, azt is őrizetbe veszik vagy visszaküldik.
Soylu szavaira hivatkozva a török sajtó hétfőn arról számolt be, hogy a belügyminiszter mindenekelőtt emberhez méltó, és a vonatkozó jogi szövegeknek megfelelő viselkedésre szólította fel a görög hatóságokat. Hangsúlyozta: Törökország soha nem járt el olyan embertelen módon, mint ahogy a görög hatóságok a török Edirne város közelében húzódó határnál, amikor paprikasprayt vetettek be a menekültstátuszt kérelmezők ellen.
Ömer Celik, a török kormánypárt szóvivője, aki a napokban első hivatalos forrásként erősítette meg a török határnyitásra vonatkozó értesüléseket, hétfői sajtótájékoztatóján "embertelen hozzáállásnak" minősítette, hogy a görög biztonsági erők a menekültek megfékezése érdekében könnygázt és hanggránátokat is felhasználnak, sőt az egyik migránst - a Reuters brit hírügynökség hétfői jelentésével egybehangzóan - meg is ölték. A görög kormány szóvivője a Twitteren hamisnak nevezte a hírt.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 20. 07:36, péntek | Külföld
Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba
A vízzel elárasztott parajdi sóbánya régi részlegénél csütörtök hajnalban történt újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba, növelve annak sótartartalmát
2025. Június 20. 07:27, péntek | Külföld
Donald Trump a következő két hétben dönt az Egyesült Államok esetleges bekapcsolódásáról a konfliktusba
Donald Trump amerikai elnök a következő két hétben hoz döntést arról, hogy az Egyesült Államok közvetlen módon bekapcsolódik-e az izraeli-iráni konfliktusba, mert esélyt kíván adni a tárgyalásos rendezésnek
2025. Június 19. 07:07, csütörtök | Külföld
Donald Trump végső ultimátumnak nevezte az Iránhoz intézett korábbi felszólítását a feltétel nélküli megadásról
\"Végső ultimátumnak\" nevezte Donald Trump amerikai elnök szerdán az Iránhoz intézett korábbi felszólítását a feltétel nélküli megadásról.
2025. Június 17. 07:22, kedd | Külföld
Izraeli-iráni konfliktus - Donald Trump szerint Irán tárgyalni szeretne
Irán tárgyalni szeretne - erősítette meg Donald Trump amerikai elnök az iráni tárgyalási szándékról szóló híreket a G7-csúcstalálkozó kanadai helyszínén hétfőn, amikor Mark Carney kanadai miniszterelnökkel találkozott.