Hírek
2011. Október 27. 11:01, csütörtök | Helyi önkormányzati
Bővül Tatabánya kerékpárút-hálózata
Az önkormányzat 148 millió forintot nyert a Közép- Dunántúli Operatív Program (KDOP-4.2.2-11) pályázatán a városi kerékpárforgalmi hálózat fejlesztésére – jelentette be Schmidt Csaba polgármester a legutóbbi közgyűlésen.
A pályázat kiemelt célja az volt, hogy olyan komplex projekt valósuljon meg, melynek eredményeként egy teljes település vagy egységnek tekinthető településrész váljon biztonságosan közvetlenül elérhetővé kerékpárral. Schmidt Csaba elmondta: ezért a város több szakasszal pályázott, amelyek lehetővé teszik majd, hogy a már meglévő tatabányai kerékpárutak „összekapcsolódjanak”.
A kiépítendő kerékpárút I. szakasza, az Által-ér völgyi kerékpárút folytatásának tekinthető, amely a Lapatári útnál ér véget (Kertvárosi körforgalom), ahol a már jelenleg is kerékpárútnak kijelölt Rákóczi Ferenc úton folytatódik és így csatlakozik be a Huba vezér utcába, ahol 240 méter hosszan épül meg az egyoldali kétirányú kerékpárút és járda a Komáromi útig. A II. szakasz a Komáromi út és a Köztársaság útja melletti meglévő kerékpárúthoz csatlakozik. A Komáromi utca és a Győri úti buszmegálló között a Béke parkon keresztül önálló nyomvonalon kétirányú, 854 méter hosszú kerékpárutat alakítanak ki, egészen a Dózsa György úti kereszteződésig. Innen a meglévő járda nyomvonalán a Szent Borbála térig elválasztott gyalog-és kerékpárút lesz. A III. szakasz 1036 méter új építésű kerékpárúttal a Köztársaság útja és a Ságvári út melletti meglévő kerékpárutakhoz kapcsolódik.
A megépülő három szakaszon egészen a Gyémánt Fürdőig lehet majd eljutni kerékpáron, vagy fordított irányba Vértesszőlősön keresztül akár Tatára is elérhetünk. A város 16 millió forinttal járul hozzá a beruházás 164 milliós költségéhez. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg. A kivitelezés a tervek szerint várhatóan 2012 júniusában kezdődik el.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 17. 07:04, kedd | Belföld
Választás 2026 - Orbán Viktor: a kormány "teljes szívvel áll Magyarország mellett"
2026. Március 17. 06:57, kedd | Külföld
Trump a NATO jövőjét is megkérdőjelezte a Hormuzi-szoros miatt
Nyomást gyakorol szövetségeseire Donald Trump: az amerikai elnök szerint a NATO jövője is veszélybe kerülhet, ha a tagállamok nem támogatják az Egyesült Államok fellépését a Hormuzi-szoros térségében.
2026. Március 16. 15:00, hétfő | Kék hírek
Nagy fogás
Hajnali akcióban csaptak le a hatvani nyomozók két lőrinci dílerre a DELTA Program keretében.
