Városlista
2026. április 9, csütörtök - Erhard

Hírek

2011. Augusztus 15. 14:10, hétfő | Helyi önkormányzati

Befejeződtek a felújítások a Gál ltp-en

Befejeződtek a felújítások a Gál ltp-en

„Közelebb kerülsz az emberekhez, ha járdát építesz.” Ez volt a mottója a Gál lakótelepen végrehajtott beruházásoknak, amelyekre a 2011. évi költségvetés 9 millió Ft fejlesztési forrást biztosított.

Négyéves program részeként valósult meg a Gál ltp. 526-528-ig, illetve az 529-532-ig elkészült járdafelújítás, ezáltal lefolyik a csapadék – amely a korábbi problémákat okozta - valamint megszűnt az elöregedés miatti balesetveszély – tájékoztatta a sajtó képviselőit Pleier Tamás, a körzet önkormányzati képviselője a ma reggeli sajtótájékoztatón. Elmondta továbbá, hogy ezután járdán érhető el az Óvárosi Iskola József Attila-intézményegysége a lakótelep felől, ezzel elhárult a diákokat fenyegető közúti baleset veszélye.
A 200-as tömböknél, az Oázis éterem mellett lévő játszótérnél sétálóút készült, így téve komfortossá a közlekedést. A költségvetési forrás ebben az esetben saját képviselői fejlesztési keretből egészült ki. A 200-as négyemeletesek belső udvarában pedig akadálymentes járda épült közös - polgármesteri és képviselői támogatással - lakossági igényt kielégítve, 1 milliós költségből. 

A munkákat a Polgármesteri Hivatal Városüzemeltetési Irodája, Walcz László vezetésével szervezte, a kivitelezést pedig a Geotech Kft. végezte.
 

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 09. 15:00, csütörtök | Belföld

Harmadik éve csökken az ipari termelés Magyarországon

2026. Április 09. 12:00, csütörtök | Kék hírek

Pszichiáter és álorvos ellen emeltek vádat vesztegetés miatt Zalában

Vesztegetés miatt emeltek vádat egy pszichiáter és egy magát orvosnak kiadó férfi ellen, utóbbinak kuruzslás miatt is felelnie kell - tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-t.

2026. Április 09. 11:00, csütörtök | Belföld

Választás 2026 - Harmincötezernél is több delegált lesz a szavazatszámláló bizottságokban

Több mint 35 ezer delegált vesz részt az április 12-ei parlamenti választáson a választási bizottságok munkájában. Négy évvel ezelőtt ez a szám több mint 40 ezer volt.