Hírek
2015. Szeptember 22. 10:22, kedd | Helyi
BAJNOKI CÍMMEL ZÁRT A TSC-GEOTECH CSAPATA
Az év utolsó versenyét rendezték a székesfehérvári Utánpótlás Akadémia Atlétikai Centrumában 2015.szeptember 19-20-án.
A TSC-Geotech atlétikai csapataiból a legkiemelkedőbb szereplést a fiúk hat-próbázó csapatától várták a szakvezetők. Ebben a kategóriában a versenyzők már évek óta a legjobbak között szerepelnek és ezt ebben az évben is többször bizonyították.
A csapat magabiztos sikert ért el, mert a második helyezett csapatot közel ezer pontos előnnyel utasította maga mögé.
A csapat-eredmény mellett kiemelkedő egyéni sikerek is születtek. Nagyon színvonalas küzdelmet hozott az I.-IV. helyezett versenye. Ebben a négyesben két tatabányai atléta is szerepelt és az utolsó versenyszámig (1500 m.) nyílttá tudták tenni a kűzdelmet.
A végső helyezések alakulása Salamon András második, Fischer Patrik negyedik, míg ragyogó utolsó két versenyszámával Ács Zsolt az ötödik helyezést szerezte meg.
A TSC-Geotech sportolói az év utolsó versenyén is jó formát tanúsítottak, mert hat-próba közben több egyéni csúcsot is elértek.
A lányok versenyében sajnos a csapatbajnokság utáni betegség, láz nem változott, így csapatunk a hetedik helyezéssel volt kénytelen befejezni ezt a versenyt.
A hat-próba csapat tagjai: Salamon András, Fischer Patrik, Ács Zsolt, Tégi Benjamin.
A leány öt-próba csapat tagjai: Áts Viktória, Fazekas Rebeka, Tibola Zsófia
A TSC-Geotech atlétáinak felkészítői:
Kovács Eszter, Henyecz László, Schaffer Tamás, Hoffer József, Salamon Zoltán

Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
