Hírek
2017. Augusztus 27. 00:00, vasárnap |
Helyi
Forrás: tatabánya
Az Otthon Melege Program aktuális pályázatai

Komárom-Esztergom megyében is elérhető lesz az Otthon Melege Program. Most és a közeljövőben két pályázati lehetőséget is biztosít a háztartások számára, melynek célja az energiahatékonyság javítása, ennek támogatása.
Ebben a hónapban a háztartási nagygépek cseréjére lehet pályázni, melynek lehetőségét augusztus 23-án nyitották meg a Közép-Dunántúli Régióban.
Szerdától tehát Komárom-Esztergom, de mellette Fejér és Veszprém megyében is lehet pályázni a háztartási nagygépeink cseréjére. A vissza nem térítendő állami támogatásra bárki jelentkezhet az ügyfélkapun keresztül. A támogatás mértéke a műszaki cikk energia besorolásától függően 25-45 ezer forint közötti összeg lehet.
További információ: https://hgcs2017.nfsi.hu/
2017. szeptember 21-én reggel 8:00 órától lehet pályázni gázkonvektorok cseréjére az Otthon Melege program keretein belül. A kezdeményezés 2014-ben indult, és máig mintegy 130 ezer háztartás energiahatékonyságát javította.
A pályázaton olyan magánszemélyek vehetnek részt, akik rendelkeznek ügyfélkapus regisztrációval, illetve szeretnék lecserélni régi, elavult gázkonvektorjukat. A cseréhez a program összesen 1,5 milliárd forintnyi támogatást kínál, így a keretösszeg kimerüléséig, illetve 2017. október 15-ig lehetséges pályázni.
Pályázat benyújtására 2017. szeptember 21-én 08:00-tól van lehetőség.
További információk: https://konvektor2017.nfsi.hu/
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Július 01. 07:00, kedd | Helyi
SOK VOLT A ROVÁSÁN
Engedély nélkül, a tulajdonos tudtán kívül más autójával hajtott egy férfi Esztergomban, aki ellen rablás miatt körözés volt érvényben.
2025. Június 04. 10:07, szerda | Helyi
ORSZÁGOS HATÁRRENDÉSZETI ÖSSZESÍTŐ
Az elmúlt nap eseményei számokban . A szolgálatot teljesítő rendőrök 2025. június 03-án 0 óra és 24 óra közötti időszakban összesen 35 határsértőt tartóztattak fel.
2025. Augusztus 03. 08:57, vasárnap | Sport
Magyar Nagydíj - Meglepetésre Leclerc-é az első rajtkocka
Meglepetésre Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője szerezte meg az első rajtkockát a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat az élről.