Városlista
2026. május 3, vasárnap - Tímea

Hírek

2016. Június 03. 09:58, péntek | Helyi

Az eddigi legjobb helyezést érték el a Bárdos gimnázium diákjai

Az eddigi legjobb helyezést érték el a Bárdos gimnázium diákjai

A Fair Play Cup középiskolai labdarúgó torna országos döntőjét az MLSZ edzőközpontjában, Telkiben tartották. Komárom-Esztergom megyéből a tatabányai Bárdos László Gimnázium együttese jutott be a fináléba, és a negyedik helyet szerezte meg.
Csoportgyőztesként kerültek a középdöntőbe a mieink. A döntőbe jutásért azonban egy miskolci középiskola ellen gólnélküli döntetlent értek el, a zalait 3-1 arányban fektették két vállra, mégis a jobb gólkülönbség miatt utóbbiak menetelhettek tovább. – A tizenkét tagú csapatból sajnos csak nyolcan tudtak eljönni, mivel sorozatmeccsekről volt szó, így ez hátrány volt, hogy nem tudtak sort cserélni. A 3-4. helyért vívott harcban a fáradtság kiütközött a srácokon, és itt kikaptak 1-0-ra. Azt hiszem, ennek ellenére ez egy nagyon szép eredménynek számít, hiszen húsz alakulat közül érték el ezt. Ráadásul ez a helyezés a kupa történetében a legsikeresebb szereplésünk volt – emelte ki Csák Albert grassroots koordinátor.
Józan Péter, a csapat vezetője elmondta: a csoport megnyerése után reménykedve várták a középdöntő mérkőzéseit, ott azonban sajnos egy góllal lemaradtak a döntőről. – Külön öröm volt számomra, hogy a torna legjobb hálóőrének a mi kapusunkat, Holló Bálintot választották. Nagyon fáradtan, de teli élményekkel távoztunk Telkiből. Jövőre újra nekivágunk a hosszú kupasorozatnak – hangsúlyozta.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi

Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben

A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.

2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi

Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz

Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.

2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi

Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt

Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.