Hírek
2011. Július 13. 08:56, szerda | Helyi önkormányzati
Aalen és Tatabánya diákjai a Városházán
Testvérvárosunk, Aalen diákjai a Kossuth Lajos Közgazdasági és Humán Szakközépiskola vendégeiként érkeztek Tatabányára.
Egy hetes látogatásuk ideje alatt nemcsak megyeszékhelyünkkel ismerkedtek, de elutaztak a Balatonhoz és Gántra is. A Városházán Ablonczy Dánielné önkormányzati képviselő köszöntötte a tanulókat és kísérőiket.Ablonczy Dánielné hangsúlyozta, bár Tatabánya nem számít diákvárosnak, a település vezetői igyekeznek a fiatalok érdekeit szem előtt tartva cselekedni. Hozzátette, a kultúra és a szórakozás területén, melyek elsősorban érintik ezt a korosztályt, jelentős fejlődés zajlott le az elmúlt években. Példaként említette a megújult strandot, amely élményfürdővel bővült, valamint a Jászai Mari Színház, Népházat, amely „új köntösben új programokkal várja a tatabányaiakat és az idelátogatókat”.
A képviselő asszony köszöntőjét követően a diákok számos kérdést fogalmaztak meg, többek között a város gazdasági helyzetére, a kivándorlás mértékére és az iskolák számára voltak kíváncsiak.
Pats Krisztina, a Kossuth iskola tanára elmondta, az egy hetes program keretében a diákok elutaztak a Balatonhoz és a Velencei-tóhoz, ellátogattak Gántra és Majkra, de Tatabánya nevezetességeit is megismerték. A Szabadtéri Bányászati Múzeum megtekintését követően egymás bowling tudását is tesztelhették a fiatalok.
Mensa Halilovic, az egyik német tanuló elmondta, nagyon jól érzik magukat Tatabányán, a legjobban a Turulmadarat és a Szelim-barlangot érintő kirándulást élvezték.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 03. 15:00, vasárnap | Életmód
Meteorológia: áprilisban a megszokott mennyiségnek csak az egytizede esett
Áprilisban átlagosan 40 milliméter eső esik Magyarországon, de idén mindössze 4 milliméter esett országos átlagban, vagyis az ilyenkor megszokott mennyiség egytizede - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán szombaton.
2026. Május 03. 14:00, vasárnap | Kék hírek
Letartóztatták a 24.hu főszerkesztőjét megtámadó férfit
2026. Május 03. 13:00, vasárnap | Belföld
Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 18. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
