Hírek
2023. Február 21. 07:24, kedd |
Belföld
Forrás: mti
A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet több mint hatmilliárd forint értékű segélyt vitt Ukrajnába
Több mint hatmilliárd forint értékű segélyt juttatott el egy év alatt a háború sújtotta Ukrajnába a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet, amely 245 ezer embernek nyújtott segítséget - mondta Lehel László.
A szervezet elnök-igazgatója hétfőn Budapesten az ukrajnai háború kezdetének közelgő egyéves évfordulója alkalmából rendezett kerekasztal-beszélgetésen közölte: a hatmilliárd forintos segély mintegy fele magyar kormányzati támogatás. A háború első szakaszában nagyon sok élelmiszert juttattak el kamionokkal a rászorulóknak, majd a kárpátaljai Beregszászon létrehoztak egy raktárt, ahonnan azóta egész Ukrajnába szállítják az adományokat - fűzte hozzá. Megfogalmazása szerint már nincs olyan ukrán megye, ahová a segélyszervezet ne szállított volna segélyt.
Lehel László a háború kirobbanásáról szóló személyes emlékeit is felidézve azt mondta, nem sejtette, hogy ez lesz segélyszervezetük történetének legnagyobb humanitárius akciója. Szavai szerint az egész közösség megmozdult és ez erőt adott a munkájukhoz.
Gerevich János, a segélyszervezet ukrajnai képviseletének vezetője a többi között arról szólt, a háborúval nagy tragédia kezdődött és szervezetük feladata az volt, hogy reagáljon a helyzetre. A kisváros Beregszász "hirtelen nagyváros lett", az óvodák és iskolák menekültszállásként kezdtek el működni és kilométeres sorok jelentek meg - elevenítette fel személyes emlékeit a háború elejéről.
Összesítése szerint 1 millió 393 ezer kilogrammnyi segély juttattak Ukrajnába, amiből 300 ezer kilogramm maradt Kárpátalján. Példaként említette, hogy - az igényeknek megfelelően - elsősorban élelmiszerrel, bébiételekkel és higiéniai termékekkel segítettek.
Gerevich János a háborús mindennapokra térve a többi között érzékeltette az ottani embereket sújtó folyamatos háborús stresszt, továbbá a mindennapos légi riadók és a csak nemrég enyhülő súlyos áramkimaradások okozta nehézségeket.
Az eseményen Mihajlina Szkorik-Skarivszka, Bucsa alpolgármestere, valamint a kilenc hónapig orosz megszállás alatt lévő Herszon városának Szociális felelősséget vállaló nők ligája (League of Socially Responsible Women) elnevezésű szervezet vezetője, Natalja Kravec részletesen beszámolt a városaikat ért háborús pusztításról, az áldozatokról, a civilek ellen elkövetett atrocitásokról.
Mihajlina Szkorik-Skarivszka egyebek mellett azt mondta, hogy a háború az ukránok számára nem 2022. február 24-én kezdődött, hanem még 2014-ben. Szavai szerint mindaz, amit Herszon városa hosszú hónapokig kénytelen volt elszenvedni, Bucsában néhány hétig tartott. Az alpolgármester szólt arról is, hogy Bucsában megkezdődött az újjáépítés, folyamatosan hozzák rendbe a házakat és újranyitották a kereskedelmi központokat. Közlése szerint már a Kijev melletti város 35 ezres lakosságának mintegy 90 százaléka visszatért. Mihajlina Szkorik-Skarivszka egy ponton kijelentette: az ukránoknak egyszerre kell háborúzniuk és élniük.
Natalja Kravec többek között arról beszélt, hogy az ukránokat a remény élteti és győzni fognak, mert "győzniük kell" ebben a háborúban, ami után nagy munka vár rájuk, mert újjá kell építeniük mindazt, amit tönkretettek és megsemmisítettek az országukban. Egyúttal azt hangsúlyozta, hogy most az ukránoknak lélektani támogatásra van szükségük.
A közönség soraiban mások mellett jelen volt Lévai Anikó, Orbán Viktor miniszterelnök felesége, a segélyszervezet jószolgálati nagykövete is. Kezdeményezésére az esemény végén lejátszották Szarka Tamás legújabb dalának a közmédia által készített videoklipjét, amelyen a Kossuth-díjas előadóművész Wolf Katival együtt énekli az Állnak az órák című háborúellenes szerzeményt.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 09. 07:13, szerda | Belföld
Nagy Bálint: újranyithat a Hévízi Tófürdő fürdőháza, készül a létesítmény hosszú távú fejlesztési koncepciója
A kormány 381 millió forint támogatást biztosít a Hévízi Tófürdő nemrég bezárt, tavi fürdőépületének rövidtávú helyreállítására
2025. Július 08. 16:39, kedd | Belföld
NGM: júniusban ismét többlettel zárt a költségvetés, a kormány változatlanul elkötelezett a költségvetési stabilitás megőrzése é
Magyarország pénzügyei rendezettek, a szigorú költségvetési fegyelem fenntartása változatlanul a kormány kiemelt prioritása
2025. Július 08. 12:44, kedd | Belföld
E.ON: több mint 150 ezer ügyfélnél már helyreállt az áramszolgáltatás
Több mint 150 ezer ügyfélnél már helyreállt az áramszolgáltatás a hétfő délutáni vihar után az E.ON Hungária Csoport működési területén – közölte a cég kedden az MTI-vel.
2025. Július 08. 10:39, kedd | Belföld
Vihar - OKF: csaknem háromezer viharkárt számoltak fel a katasztrófavédelem tűzoltóegységei
A kedd hajnali órákig 2932 viharkárt számoltak fel a katasztrófavédelem tűzoltóegységei, valamint az önkormányzati és az önkéntes tűzoltók - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) az MTI-vel.