Hírek
2015. Május 14. 09:20, csütörtök |
Helyi
Forrás: www.mti.hu
Évadhirdetés 2015/2016 Jászai Mari Színház, Népház

A tatabányai Jászai Mari Színház, Népház kiemelten kezeli a legfiatalabbak számára készülő előadásokat, szeptembertől 9 meghívott és három, több színház együttműködésével létrejövő gyermekdarabot mutatnak be.
Crespo Rodrigo tájékoztatása szerint gyerekdarabjaik közül ősbemutatónak számít Szabó Borbála Vicces, királykisasszony? című mesejátéka.
Az évadban hat saját produkcióban színpadra állított, felnőtteknek szánt művet játszanak, közülük elsőként a Godspell lesz látható - Esztergomban már július elején bemutatják, majd onnan érkezik az előadás Tatabányára szeptember végén.
A repertoárban szerepel többek között Moliere Tartuffe-je, Arthur Miller A salemi boszorkányok című drámája, Háy János Házasságon innen és túl című alkotása, melynek műfaját a szerző családi körként jelölte meg.
A színház felnőtt, nyugdíjas, ifjúsági és gyermek bérletes rendszere a következő évadban változatlan marad. A nagy érdeklődésre való tekintettel vasárnap 17 órai kezdéssel is indítanak bérletes előadásokat.
Az igazgató elmondta, hogy a most záruló szezonban Tatabányán 242 előadást tartottak, amelyeket 42 700 néző tekintett meg. A gyerek bérletesek száma 15 százalékkal, a felnőtt bérletes nézők száma 8 százalékkal növekedett.
2014 decemberében a színház új weboldala különdíjat nyert a Magyar Marketing Szövetség országos versenyén.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Július 01. 07:00, kedd | Helyi
SOK VOLT A ROVÁSÁN
Engedély nélkül, a tulajdonos tudtán kívül más autójával hajtott egy férfi Esztergomban, aki ellen rablás miatt körözés volt érvényben.
2025. Június 04. 10:07, szerda | Helyi
ORSZÁGOS HATÁRRENDÉSZETI ÖSSZESÍTŐ
Az elmúlt nap eseményei számokban . A szolgálatot teljesítő rendőrök 2025. június 03-án 0 óra és 24 óra közötti időszakban összesen 35 határsértőt tartóztattak fel.
2025. Augusztus 03. 08:57, vasárnap | Sport
Magyar Nagydíj - Meglepetésre Leclerc-é az első rajtkocka
Meglepetésre Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője szerezte meg az első rajtkockát a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat az élről.