Hírek
2013. Február 19. 12:02, kedd |
Belföld
Forrás: MTI
A kormányfőt ábrázoló plakátokkal folytatja kampányát az MSZP

Orbán Viktor miniszterelnököt ábrázoló óriásplakátok kihelyezésével folytatja egy hónappal ezelőtt kezdett, Magyarország ma elnevezésű kampányát az MSZP.
A sajtónak kedden bemutatott, narancssárga hátterű plakátokon a kormányfő képmása felett a "Fidesz: tönkretesszük az országot" felirat olvasható úgy, hogy a tönkretesszük szó felett a rendbe tesszük kifejezés látható áthúzva.
Winkfein Csaba, az MSZP elnökségi tagja sajtótájékoztatóján azt mondta: az elmúlt három év kormányzati kudarcaiért "főkolomposként" Orbán Viktor a felelős, ezzel szembesítik most a miniszterelnököt.
Felidézte, hogy az MSZP egy hónapja Matolcsy György nemzetgazdasági minisztert és Hoffmann Rózsa oktatási államtitkárt ábrázoló óriásplakátokkal kezdte kampányát. Azóta a kormány megijedt a hallgatók tiltakozásától, Hoffmann Rózsát lefokozták - mondta, megjegyezve, hogy közoktatásért felelős államtitkárként azonban még sokat tud ártani a 18 évnél fiatalabbaknak.
Az MSZP-s politikus hozzátette: mivel az oktatási államtitkár Orbán Viktor akaratát hajtja végre, nem elégedhetnek meg az ő bírálatával.
Winkfein Csaba szólt arról, hogy plakátkampányuk másik szereplője, Matolcsy György is távozhat a miniszteri székből, véleménye szerint azonban tragikus lenne, ha ez azért történne, hogy jegybankelnök lehessen. A gazdasági minisztert okolta többek között a 2012 utolsó negyedévében tapasztalt 2,7 százalékos GDP-csökkenésért.
A szocialista politikus az MTI kérdésére közölte: ezernél kevesebb MSZP-s óriásplakát látható jelenleg országszerte, a kampány 15-20 millió forintos költségét pedig nem közpénzből, hanem tagdíjakból és adományokból fizetik.
Kitért arra is, hogy az MSZP folytatja az országjárást, mostani kampányuk zárásaként pedig Mesterházy Attila március 9-én ennek tapasztalatait összegzi majd évértékelő beszédében.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 07. 06:00, szerda | Belföld
OGY - Benyújtotta a 2026. évi költségvetési törvényjavaslatot a nemzetgazdasági miniszter
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter benyújtotta a 2026. évi költségvetési törvényjavaslatot kedden Budapesten az Országgyűlésnek. A javaslatot Kövér László, az Országgyűlés elnöke vette át.
2025. Május 07. 06:00, szerda | Belföld
Nagy István: zajlik az érintett telepek teljes mentesítése és ha nem lesz újabb fertőzés, akkor heteken belül feloldhatják a korlátoz
2025. Május 07. 06:00, szerda | Belföld
NGM: a hazai üzemanyagárak jelentősen kedvezőbbek a szomszédos országok átlagánál
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai alapján Magyarországon az üzemanyagárak áprilisban is érdemben kedvezőbbek maradtak a szomszédos országok átlagánál
2025. Május 07. 06:00, szerda | Belföld
Árréskorlátozást vezetne be a kormány a háztartási cikkeket árusító boltokra
A kormány szerdán tárgyalhatja, csütörtökön pedig várhatóan elfogadhatja azt az előterjesztést, amely árréskorlátozást vezetne be a háztartási cikkeket árusító boltokban május közepétől szeptember elejéig