A díjat Turainé John Katalin alpolgámester asszony a Felsőgallai Baráti Kör elnökeként nyújtotta át a Széchenyi István Művelődési Házban tartott ünnepségen, ahol felléptek a falu óvodásai és iskolásai is, műsort adott Felsőgallai Német Nemzetiségi Dalkör és a Felsőgallai Német Nemzetiségi Tánccsoport.

Ungvölgyiné Varga Éva 1955. december 24-én született Felsőgallán, ahová gyermekkori élményei is kötik. Általános iskolai tanulmányai után a tatabányai Árpád Gimnáziumban érettségizett 1974-ben.

1976. augusztus 16-án az intézmény volt tanulójaként tért vissza a Felsőgallai Széchenyi István Általános Iskolába, ahol mint képesítés nélküli nevelő kezdte meg munkáját főiskolai tanulmányai alatt. Diplomáját 1979. szeptember 6-án szerezte meg a Pécsi Tanárképző Főiskola magyar – német szakán. Élete fontos részét képezte az oktató-nevelő munka. Felsőgallaiak több generációját vezette be a német és a magyar nyelv rejtelmeibe, de a munkája sosem korlátozódott a hivatalos tanórai keretek közé. Szabadidejéből is sokat áldozott tanítványaira, az iskolára. Közben folyamatosan képezte magát, részt vett továbbképzéseken, így 2000-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetemen német nyelv és irodalom szakos tantervfejlesztési szakértő, német nemzetiségi szakértő diplomát szerzett.

Magas színvonalú oktató munkája eredményeként tanítványai kimagasló eredményeket értek el városi, megyei és országos versenyeken, ezzel is öregbítve az iskola és szűkebb lakóközössége, Felsőgalla jó hírét is.

Mindig egyik fő feladatának tekintette a német nemzetiségi hagyományok ápolását, a jövő nemzedékeknek való átadását, és mindig azon őrködött, hogy az iskola pedagógusai is szorgosan végezzék ezt a feladatot. Aktív tagja volt a Magyarországi Német Iskolaegyletek Szövetségének. Megyei rendezvényeinek állandó résztvevője volt, munkájával támogatta a szervezet célkitűzéseinek megvalósítását.

Az iskolai német munkaközösség vezetőjeként is sokat tett a német nemzetiségi kultúra megőrzéséért. Fő szervezője volt a megyei német tanulmányi versenyeknek, amelyeknek a Széchenyi-iskola adott otthont. 8. osztályban felkészítésének köszönhetően mindig több tanuló szerzett középfokú, kiemelkedő esetben felsőfokú nyelvvizsgát.

De a tanításon kívüli programok szervezésével is hozzájárult a tanulók kulturális, nemzetiségi és közösségi fejlődéshez. Rendszeresen részt vett a nyári táborok szervezésében, irodalmi és kulturális műsorok összeállításában és színdarabok betanításában magyar és német nyelven egyaránt. Sok iskolai és felsőgallai rendezvény színvonalát emelte ezáltal.

Az iskola tantestületében aktív kezdeményező, irányító és szervező szerepet vállalt.
Nagy gonddal segítette a gyakorlatukat az iskolában töltő főiskolai hallgatók és a pályakezdő kollégák pedagógiai, módszertani fejlődését, kiteljesedését, illetve beilleszkedésüket a nevelőtestületbe.

Fontos láncszemként működött az iskola partnerkapcsolatainak az ápolásában, elmélyítésében. Felsőgallai lakos lévén az egyik alapvető összekötő kapocsként működött az iskola és a helyi közösség között, a Felsőgallai Baráti Kör és a Széchenyi Művelődési Ház felé. Kiemelkedő érdemeket szerzett az iskola 1999 óta meglévő németországi, aaleni testvérkapcsolatának kiépítésében és elmélyítésében.

Nyugdíjba vonulása után sem szakadt el az iskolától, az iskolai élettől, néhány év kihagyás után mint óraadó tanár tért vissza az iskolai munkába.

Másodmagával időt és energiát nem kímélve létrehozott egy közösségi oldalt „In memoriam Széchenyi Általános Iskola” néven, amelynek mára közel 500 követője van, és ahol az iskola életével kapcsolatos fotók százai találhatók meg. A végzős osztályok tucatjainak fotóját tette fel az oldalra, valamennyin feltüntetve az osztály tanulóinak névsorát és a diákokat tanító tanárok nevét is, nagy örömet szerezve ezzel a volt tanulóknak.

Kiemelkedő pedagógiai munkájának eredményeként iskolai és városi elismerésekben is részesült; 2014-ben Pedagógus Szolgálati Emlékérmet, 2015-ben városi Molnár János-díjat vehetett át.

Felsőgalla szinte valamennyi civil szerveződésében, közösségében is hasonlóan aktív és központi szerepet vállalt.

Néhány évig tagja volt a Német Nemzetiségi Dalkörnek, abban az időben, amikor a kórus országos minősítésen is részt vett.

A Széchenyi Tömegsport Egyesületben két évig vezetőségi tagként, a családi túrák, kirándulások rendszeres résztvevőjeként, de a felsőgallai focicsapat egyik szurkolójaként is részese lett az itteni sportéletnek. Amikor a sportkör felvette a németországi foci csapattal a kapcsolatot, a rákövetkező évben Éva felnőtt nyelvoktatást tartott, hogy a következő találkozón tudjanak a vendégekkel kommunikálni. Mai napig legendák keringenek a jól sikerült, közösségkovácsoló, nem egyszer nevetésbe fulladó németórákról.

A Felsőgallai Baráti Kör munkájának is egyik legfőbb segítője volt hosszú éveken keresztül. A közösségi élet és a hagyományápoló tevékenység egyik legfőbb mozgatórugója volt. Az ő irányításával két alkalommal is sikerült színpadra állítani a hagyományos sváb lakodalmast, 2000-ben az ezredforduló tiszteletére, 2008-ban pedig Alsó- és Felsőgalla közös szervezésében a svábok betelepítésének 275. évfordulója alkalmából. A betelepítés 280. évfordulójára tervezett táncos rendezvényre pedig az ő összefogásával állt újra össze a régi felsőgallai német nemzetiségi tánccsoport már szépkorú tagjaival.

Éva fontos szerepet vállalt a német nemzetiségi hagyományok bemutatásában, továbbadásában, a nemzetiségi kultúra tárgyi emlékeinek gyűjtésében is, de kiemelkedő a szerepe a sváb nyelv megőrzésében és továbbörökítésében is, például édesapja verseinek összegyűjtésével és kiadatásával is.

A közösség szolgálatában végzett munkájához mindvégig hátteret és bázist adott a családja, a szülei: az édesanyja, aki a családi fészek melegéért munkálkodott, és a közösségi életben, a hagyományápolásban szintén aktív szerepet vállaló édesapja; a testvérei, később saját kis családja. 1978-ban kötött házasságot Ungvölgyi Imrével, akiben megtalálta a szerelmet, a boldogságot, az igazi társat. 1983. április 10-én megszületett fiuk, Péter. Nagy szeretettel egyengették útját, és büszkén figyelték, ahogy megállta a helyét tanulmányai alatt, az általános és középiskolában, az egyetemen és a munka világában is. A boldog családi életet aztán az unoka, a kis Alina megszületése koronázta meg. Bár Péter családjával Ausztriában rendezte be családi otthonukat, de Éva szerencsére így is sok időt tölt fiával, menyével és unokájával együtt.

A másik biztos támasz a barátok kis csapata, akikre szintén mindig számíthatott Éva, és akiknek a körében a sok munka után a szórakozásra, kikapcsolódásra is időt szánhatott.

Túlzás nélkül mondható, hogy Ungvölgyiné Varga Éva a felsőgallai közösség egyik mozgató rugója, és méltó a közösség elismerésére, a Felsőgallért Díjra.